SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK ÉS EGÉSZSÉGÜGY

AZ ÖT ALAPELV

  1. Kerületközi együttműködéseket alakítunk ki a helyi rendelőintézetek hatékonysága és a háziorvosi ellátás minőségének javítása érdekében: ha egy szakellátás helyben nem megtalálható, vagy a szomszéd kerület rendelője közelebb van, miért ne mehetne a szomszédba a beteg?

  2. Összfővárosi szinten egységes előjegyzési és betegirányító rendszert létesítünk, ami odafigyel a mentális segítséget vagy szociális munkát igénylők irányítására és az optimális erőforrás-elosztásra is.

  3. Kiemelten támogatjuk a szociális és egészségügyi intézményeket összekötő, kiegészítő informális és civil háttérhálózatok megerősítését, hiszen az erőforráshiányos önkormányzatnak ez önérdeke is, ha minőségi munkát akar végezni.

  4. A kormányzati támogatáspolitika még gyorsabb leépítése miatt jelentőssé vált önkormányzati pénzbeli segélyek elosztását finomítjuk, hatékonyabbá tesszük, értéküket legalább megőrizzük, és intenzívebb személyes odafigyeléssel (szociális munkával, közösségépítéssel) egészítjük ki.

  5. A szegényebbeken különösen segít a más területeken említett újrafelhasználási és adományboltok, repairer shopok, közösségi lakásfelújítások támogatása, befogadása.

VÍZIÓ

A Sétáló Budapest emberközpontúsága elsősorban azt jelenti, hogy ennek a városnak szüksége van minden polgárára. Ez a szorult helyzetben levőkre, a betegekre és azokra is igaz, akik ezen polgárainkról gondoskodnak. Senkire sem teherként tekintünk, hanem olyan embertársunkként, aki megérdemli a segítséget, ha szüksége van rá, és a jövőben talán ő maga fog másokon segíteni.

A pénzbeli szociális juttatások, azaz segélyek rendszere egyszerűbbé kell, hogy váljék, egyszersmind valahogy ki kell verekednünk magunkat abból a csapdából, amit a kormányzat állított azzal, hogy a régi önkormányzati szociális rendszert széttörte; egy részét központosította, a másik részét pedig alulfinanszírozott módon az önkormányzatoknál hagyta. A fővárosi szociális rendszereknek egységesebbnek is kell lenniük. A kerületek és a főváros önkéntes együttműködéséből kell kialakítanunk egy olyan rendszert, ami nem lakhelyfüggő, de egyszerű és átlátható.

Az egészségügy önkormányzati kézben maradt részének is egységesebbnek kell lennie; a csekély forrásait sokkal hatékonyabban kell felhasználnia. Amellett, hogy a Sétáló Budapest mint városi környezet sokkal egészségesebb, nagyobb figyelmet kell fordítanunk a betegségmegelőzésre, illetve az egészségügy belépési pontjaként funkcionáló önkormányzati rendelőintézetek hálózatára és a háziorvosi rendszerre. Megvizsgáljuk, mit tehet saját hatáskörében a főváros az ésszerűbb egészségügyi ellátásszervezés, a rövidebb várólisták, az átlátható betegutak és a csökkentett adminisztrációs terhek érdekében.

Egészségpolitikánk lényege a betegségek megelőzése. Az egészségügyből kispórolt milliárdokkal sajnos nem a városvezetés rendelkezik – ami azonban rajtunk múlik, azt megtesszük a budapestiek egészsége érdekében. A kétmilliós főváros akaratát – ha lesz, aki képviselje – a kormány sem hagyhatja figyelmen kívül. Megpróbáljuk elérni, hogy a stadionépítésre és a professzionális sportágak érdektelen és teljesítmény nélküli gladiátorviadalaira szánt milliárdokból a jövőben a városlakók sportolási lehetőségei bővüljenek, és egészséges városi környezet létesüljön.

Bevezetés

Világosan látható, hogy a jelenlegi kormányzat az ország fejlesztését úgy képzeli el, hogy míg a viszonylag alacsony hozzáadott értéket termelő, és ezért könnyen telepíthető (összeszerelő-) ipar számára a munkaügyi és egyéb szabályok lazításával, akár állami támogatással teszi vonzóvá az országot, addig az olyan úri huncutságokra, mint az emberek egészségi állapota, a szegénység elleni harc vagy az oktatásügy, „egy kis időre” (vagy talán örökre?) nem kell odafigyelni.

Ezzel a fejlődési forgatókönyvvel mindösszesen az a probléma, hogy az ember, az emberi egészség és tudás nemcsak a leghasznosabb erőforrás (lenne) a társadalmi-gazdasági fejlődés számára – ezen erőforrások karban tartása a társadalmi fenntarthatóság lényege –, hanem az is, hogy a gyártósorokat a gazdasági széljárásnak megfelelően könnyű pár országgal arrébb szállítani; sőt, az egyre gyorsuló ütemben bekövetkező technológiaváltások következtében amúgy is elavulnak, s költöztetni sem kell őket ahhoz, hogy a termelés egy újabb gépsor képében egyszercsak teljesen máshová kerüljön. A nemzetközi gazdaságtanban „lefelé versenyzésnek” nevezett stratégia tehát a befektetőknek és a rövi távú haszonszerzést hajszoló politikusoknak hasznos lehet, de a társadalom számára nem kifizetődő.

A fenti stratégiának felel meg, hogy immár nem a 2010 előtti kormányokra jellemző hozzá nem értés, koncepciótlanság vagy pénzszűke határozza meg ezt a területet, hanem rendszerszinten és tervezetten maradékelvű a szociális, egészségügyi (és oktatási) szféra kormányzati kezelése. Ennek felelnek meg a „hatékonyságnövelő” (valójában forráskivonó) központosítások, illetve ennek jegyében lett például az önkormányzati hatáskörben maradt szociális ellátások rendszere is meglehetősen koncepciótlan, széttöredezett és alulfinanszírozott.

Pénzbeli szociális ellátások

Az önkormányzatok által nyújtott pénzbeli szociális juttatások szerepe jelentős, de ez nem amiatt van, mert az önkormányzatoknak sok forrásuk van erre, hanem azért, mert a központi támogatások ennyire szegényesek. Mindazonáltal a segélyezés volumene az önkormányzatok diszkrecionális segélyezési politikáját bevezető rendszerben jelentősen csökkent. 2015 óta az alulfinanszírozott rendszerben jelentősen romlott a szociális segélyek összmennyisége, a helyzet lényegesen rosszabb lett; a kormányzat üzenete például a közgyógyellátást felváltó gyógyszertámogatás esetében, vagy az otthonápolás önkormányzati támogatásba adott eseteiben körülbelül annyi, hogy „döntsenek az önkormányzatok, majd pironkodjanak – de pénzt nem adunk”.

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, valamint a pénzbeli ellátásokról a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény a települési támogatások körébe sorolja a lakásfenntartási, beteggondozási támogatást, a gyógyszertámogatást és a hátralékkezelési támogatást. Ezek mellett megjelenik a rendkívüli élethelyzetekre kötelezően előírt (de központilag közelebbről szintén nem meghatározott, és nem is finanszírozott) krízissegély, illetve az önkormányzat által szabadon támogatható egyéb célok. Ezek a támogatások mind a szegénységhez köthetőek, és emiatt – vagy önkormányzati rendelet által meghatározott normatív módon, vagy eseti döntésben figyelembe véve – a jövedelmi helyzettől függnek, és az önkormányzati gyakorlat legfőképpen a szegénység elleni harcban veti őket be. Emellett speciálisan egyrészt a lakhatási szegénységhez, másrészt a támogatott vagy hozzátartozója rossz egészségi állapotához mint élethelyzethez kötődnek.

Egységes fővárosi rendszer

Azon a triviális követelésen túl, hogy legyen végre bőkezűbb központi finanszírozás a szociális segélyek mögött, meg kell próbálni a jelen körülmények között is

  • egységesebbé és igazságosabbá,

  • átláthatóbbá,

  • automatikussá (nem esetlegessé) és

  • hatékonyabbá tenni a rendszert; illetve becslést adni arra, hogy egy ilyen céloknak megfelelő, de minimális mértékben továbbfejlesztett rendszer évente mennyibe kerülne a fővárosi önkormányzati rendszernek. Nem mellékes körülmény és eredmény, hogy miután Magyarországon a legszegényebbek (pl. tartósan munkanélküliek) központilag finanszírozott támogatásai a 2010 óta tartó időszakban drasztikusan leépültek, ezzel ebben a szférában az önkormányzatok a legfontosabb támogatóvá lépnének elő.

Azonban az átalakítás „nulladik lépcsőjeként” meg kell említeni már azt a helyzetet is, amelyikben különösebb innováció és forrásbővítés nincs, de a fővárosban egységes a szociális támogatások rendszere, nem változik kerületről kerületre. Az önkormányzási alapelveinknek megfelelően ezt az egységes rendszert is a részt vevő – fővárosi és kerületi – önkormányzatok önkéntes együttműködésének keretében képzeljük el, azonban a rendszer kialakításában mégis a főváros a legfajsúlyosabb szereplő. Például a törvényben előírt év eleji forrásmegosztási megállapodásnál erős érdekérvényesítő-képessége van.

Normatív általános szociális segély a legszegényebbeknek

Ha a fenti feltételeknek megfelelő, minimálisan továbbfejlesztett rendszerhez vezető útról gondolkodunk, az első lépéshez a zuglói minimumjövedelem-juttatás ad útmutatást. Ebben a rendszerben amennyiben az [igénylő háztartásában az egy főre][#ref009-8] jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíjminimum (önym) összegét, az önkormányzat erre a szintre kipótolja azt. Ez a modell egy Magyarországon úttörő és előremutató általános megoldás, mely a szakirodalomban garantált minimumjövedelem néven ismert. Elméleti hátránya, hogy tökéletesen megvalósítja a „jóléti csapda” nevű jelenséget, azaz a támogatottat a releváns jövedelmi tartományon belül ellenérdekeltté teszi abban, hogy több saját jövedelemre tegyen szert, mivel a segéllyel együtt ez összességében számára nem jelent jövedelememelkedést. A zuglói rendszer egy másik problémájának az tekinthető, ami sikerének is egyik záloga: valószínűleg a potenciális érintetteknek csak egy szűk részhalmazához jut el, ezért messze nem jelentett soha számottevő terhet a kerület költségvetésére nézve.

A zuglói minimumjövedelem legfőbb problémáját, a jóléti csapdát kiküszöbölendő érdemes egy alacsonyabb szintről kezdeni a támogatást, és azt a magasabb jövedelem felé fokozatosan kifuttatni. A kezdeti támogatást az öregségi nyugdíjminimum felére érdemes belőni; példaként ez felel meg körülbelül annak az alapszituációnak, amikor valójában pusztán szegénységenyhítő céllal beteggondozási díjat ítélnek meg egy olyan háztartásban, ami egy gondozóból és egy gondozottból áll (ennél kisebb háztartás ilyen támogatást értelemszerűen nem kaphat).

Bal oldalt a zuglói minimumjövedelem nulla nettó határjövedemmel a támogatott tartományban, ami a jóléti csapdát eredményezi. Jobb oldalt az új séma, mely alacsonyabb összegről indulva és hosszan kifuttatva a bruttó bérre rakódó jelenlegi kb. egyharmados elvonási szint mellett 40 és 50% közti effektív nettó határjövedelmet jelent a releváns jövedelemtartományban

A szociális ellátások 2015-ös átalakítása előtti lakásfenntartási támogatás makroszinten összesített adataiból kiindulva, számolható egy durva, de konzervatív becslés arról, hogy a szintén széles körben elterjedt és hasonló kifutású általános szociális segély össz-budapesti szinten nagyságrendileg mekkora költségvetési terhet jelentene: ez évi mintegy 12 milliárd forint. Azt is beszámítva, hogy a fentebb említett pénzbeli támogatások nagy része beolvasztható az új támogatásba, ez az összeg várhatólag évi 10 milliárd forint alatt marad. Ez egy olyan nagyságrendű összeg, amely az össz-budapesti (Budapest és a kerületek) költségvetés-tervezés számára bőven belátható, azonban külön átrendezési stratégiával kell majd biztosítani rá a forrást.

Ami az új rendszerbe olvasztható támogatásokat illeti, e rendszeres támogatás mellett lényegében megszűnhet a lakhatási támogatás, a főleg szegénységcsökkentő beteggondozási támogatás legtöbb esete, a nem kötelező babakelengye (a terhesség utolsó két trimeszterére a magzat jogán járó részlegesen már megadott általános segélyért cserébe), valamint jelentősen csökkenni fog például a gyógyszertámogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a krízissegély, a temetési segély, a hátralékkezelési támogatás és az ingatlan-helyreállítási támogatás (itt a támogatáson felül az önrész részleges átvállalása és a segélyből való törlesztése is elképzelhető) szerepe.

A zuglói rendszerhez hasonlóan a támogatás mellé intenzív kapcsolatot kell előírni a szociális intézményrendszerrel – különösen amikor a segélyezett háztartásban gyermek van. A segély csökkenésekor, megszűnésekor időbeli kifuttatást nem kell alkalmazni, mivel a jövedelem szerinti kifuttatás a releváns eseteket magától megoldja, ugyanakkor az első (kezdetben részleges?) megállapításhoz célszerű lehet előírni hosszabb idejű helyben lakást (a segélyszerzési célú beköltözés elkerülése végett). Külön eldöntendő részkérdés, hogy a hajléktalanokat e segély szempontjából egyfős háztartásoknak tekintjük-e, vagy más program keretében támogatjuk őket (a költségvetési becslésben a hajléktalanok itt nem szerepelnek, hiszen a becslés alapja egy, a lakhatási szegénységgel kapcsolatos régi segély volt).

Nem pénzbeli szociális ellátások

Intézményrendszer

A kerületi nem pénzbeli szociális juttatások elérhetőségét és átláthatóságát is nagyban növelné, ha önkéntes együttműködés keretében ezekből is egységes rendszert alkotnánk. Az egységesítés mellett szinte minden kerületben és minden területen növelni kell a munkaerő-ráfordításokat. Egyrészt az itt dolgozók anyagi megbecsülésének javítására szükség van – már csak a munkaerő-hiányra válaszként is. A szociális rendszer személyre szabottságának növelése (más eszközökkel, pl. segélyekkel, oktatási programokkal párhuzamosan is) szintén munkaerő-igénnyel jár. Talán a munkakörök egy részében (különösen a gyermek- és családvédelemben) alkalmazhatóak a nyugdíjba ment régebbi munkatársak, vagy akár civilként más, elkötelezett nyugdíjasok is.

A nagy, bentlakásos intézmények, otthonok speciális problémája, hogy ezeket államosították, majd mamutintézményként vidékre telepítették. Noha ez egyes esetekben kedvező is lehetne, az általános trend nem az, mivel az indokok között a költségcsökkentés játszott főszerepet. Később az ebben a szférában uralkodóvá vált korszerű szemlélettel összhangban hosszú kitagolási folyamatok indultak, de ezek amellett, hogy elhúzódnak, szintén nem mindig az ellátás jobbá tételének eredeti célját szolgálják.

Nemcsak az átalakítások alkalmával, hanem a hétköznapi ügymenetben is igaz, hogy az ilyen nagy rendszerek, intézmények jó működését csak az átláthatóság, a civil kontroll biztosítja (nemcsak a szociális szférában, hanem az egészségügyben és az oktatásban is). A figyelő civilek „ki-be kell, hogy járhassanak” az intézménybe, akár formalizált civil felügyelőbizottságok is ellenőrizhetnék a működést. Minden vezető- vagy stratégiaváltás világos vállalásokkal és elköteleződésekkel kell, hogy járjon, amelyeknek ellenőrzése a civil értékelés része kell, hogy legyen.

Új szolgáltatások, ellátások

Nem külön szolgáltatás, de az összes szociális támogatás, segítség megítélését könnyíti, hogy a fentebb részletezett általános szociális segélyhez létrehozott adatbázis felhasználható más esetekben is, például akár a szociális lakás megítéléséhez is – ami az önkormányzati lakások számának növekedésével önmagában egy jelentős fejlődésen keresztülmenő szociális juttatás lesz. A közös adatbázis növeli az átláthatóságot, a hatékonyságot és a kiszámíthatóságot. Egy új szociális támogatási elem lehet az olcsóbb tömegközlekedési bérlet a szegényebbek számára akár 80 vagy 90%-os kedvezménnyel. Ez azért nem jár lényeges többletköltséggel a főváros részéről, mert teljes áron ezek a bérletek a legszegényebbek számára úgyis elérhetetlenek, viszont ha közlekedniük kell, úgyis megoldják (leginkább bliccelnek). Nyilván a támogatottak körét is óvatosan határozzuk meg kezdetben. Így tehát a szociális bérlet kockázat nélkül adható üzletpolitikai (központi támogatással nem fedezett) kedvezményként is.

Értelemszerűen a szegényebb rétegek számára jelent anyagilag is érezhető segítséget, ha az önkormányzatok több újrahasznosítási központot, szociális boltot, illetve adományboltot tartanak fenn – természetesen erre a civilszervezeteket is bátorítjuk. Szintén civilszervezetek végzik az élelmiszermentést, amit az önkormányzatok támogatni, segíteni fognak, és ennek eredménye is nyilvánvalóan a szegényeket segíti.

A fenti újrahasznosító szellemű szociális intézkedéseket is erősíti, illetve az önkormányzati részről intézményesen biztosított személyes gondoskodás hatókörét kiterjeszti, ha a szociális ellátórendszereken belül, de már onnan kifelé tekintve megkezdődik az ellátottak közösségbe, közösségi hálózatokba szervezése. Ez az esetlegesen szükséges társadalmi integrációt is erősíti, valamint újabb belépési pont a civilszervezetek számára – akik majd ezt a támogató munkát sokkal tovább, az önkormányzati intézményrendszer látóköréből való kilépés után is folytathatják. E tevékenység körében szó lehet még életmódépítésről – itt történhet meg a fenti újrahasznosító fogyasztási mintázatok erősítése a jövedelemszerzéskor történő impulzusfogyasztással szemben –, vagy a szociális gondoskodásból kilépők foglalkoztatásának előkészítéséről akár magánál az önkormányzatnál.

Kezdeményezések a központi (országos) rendszer megváltoztatására

Az intézkedéseink között vannak olyanok, amelyek sokkal inkább egy egész országra kiterjedő rendszer részeként működnének jól, illetve nincs olyan alapvető tulajdonságuk, ami miatt Budapest-specifikusak kell, hogy legyenek (a budapesti bevezetés a helyzet adta lehetőségen kívül esetleg próbaalkalmazásnak tekinthető). Ezeknek az országossá tételére az önkormányzatok felterjesztési jogával élve javaslatot teszünk majd.

Ilyen javaslat a fenti általános szociális segély központivá tétele, illetve esetleg egy ehhez vezető átmeneti időszakban a segélyezettek jövedelmi adó- és járulékterheinek visszatérítése a segélyező önkormányzat számára. Egy másik ilyen javaslat a szociális tömegközlekedési bérlet központi jogszabályba tétele, általános előírása, és így központilag támogatottá tétele.

A másik fontos csapásirány a központi rendszerekkel kapcsolatos javaslatok terén az ápolási díjjal kapcsolatos javaslatoké. A legfontosabb a rendszer legnagyobb hézagjának kitöltése: a 18 életévét betöltött tartósan beteg gondozott gondozója számára is biztosítani kell azt. Ezzel a települési beteggondozási támogatás (eredeti, nem szegénységpolitikai céljaival) visszaolvasztható az ápolási díj rendszerébe. A másik nagyon fontos változás – ami már nem az önkormányzati rendszer számára fontos, hanem polgáraink érdekvédelméhez tartozik – az ápolási díj munkavégzésre irányuló jogviszonyként való elismerése (keletkeztessen tb-jogviszonyt), illetve emelése (ez az emelt összegű családi pótlékot is kiválthatja).

Egészségügy

Az egészségügy terén az önkormányzatok hatáskörei szintén minimálisra zsugorodtak 2014 után. A korlátozott lehetőségeinket is maximálisan ki kell használni arra, hogy javítsunk az egészségügy leromlott állapotán vagy az egyenlőtlen hozzáférésen. Önkormányzati kézben maradtak a rendszerbe kerülés (betegútindítás) jellemző helyszínei: az alapellátás (a háziorvosi, illetve háziorvosi ügyeleti rendszer) és a járóbeteg-szakrendelések. Az önkormányzatok pozícióját erősíti, hogy a szintén az első találkozás körébe tartozó mentőszolgálat napi működéséhez is már-már rendszeresítetten számítanak az önkormányzatok kisebb-nagyobb alkalmi támogatásaira.

Egységes rendszer a betegutak első állomásán

Budapesten minden kerület fenntart egy-egy saját rendelőintézetet, de sokszor nem teljes szakellátási palettával. Mivel a rendelő fenntartása nem mindegyik kerület számára problémamentes, felmerülhet, hogy ezeket az intézményeket két-három kerület együtt tartsa fenn. Ez az összevonás szigorúan nem a működő rendelők (szolgáltatási helyek) számának csökkentését jelenti, hanem olyan szakmai együttműködést, közös szervezetet, amelyben a méretgazdaságosság mellett további előny, hogy például az egyik kerület betegei számára a saját kerületben már nem meglevő szakellátás a szomszéd kerületben automatikusan igénybe vehető; vagy például azt, hogy a több kerületben elérhető ellátások esetében a betegek egyszerűen átjárhatnak a szomszéd kerület rendelőjébe, ha az hozzájuk földrajzilag közelebb van.

Ha ugyanezt az elvet alkalmazzuk az ügyeleti rendszer kialakítására is, akkor ennek eredményeként elérhetjük, hogy minden ilyen kerületcsoporton belül minden szakellátás, illetve az alapellátás éjjel-nappal mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek elérhető legyen.

A háziorvosi praxisokban lehetővé kell tenni, illetve elő kell segíteni, hogy a különféle szakvizsgával bíró háziorvosok egymással való társulásban a jelenleginél minőségibb szolgáltatást nyújthassanak, ha úgy látják jónak. Ezek a csoportpraxisok tehermentesítik a szakellátásokat, illetve azok meghosszabbításaként azokkal szoros együttműködésben is működhetnek, illetve például könnyebben, hatékonyabban javíthatják felszereltségüket olyan műszerekkel, amelyek szintén a szakellátás igénybevételét csökkenthetik, ha az adott műszer használatához (pl. gyorslabor, EKG-készülék) helyben is van kompetencia.

A szakellátásokat tehermentesítő, illetve hatékonyabbá tevő fenti intézkedések révén idővel (ez nem az első önkormányzati ciklusba beleférő átalakulás lesz) talán eljuthatunk oda is, hogy az immár teljesen privatizálódott, és a tb-finanszírozott ellátást csak szegregáltan, a legalacsonyabb fizetőképességű betegek számára nyújtó fogorvosi és nőgyógyászati szakellátás is zömében visszakerül a közösségi szférába.

Szintén hosszabb távú változásként később felmerülhet, hogy az ügyeleti rendszerben a fenti kerületcsoportok sem jelentenek elégséges koncentrációt. Ekkor az ügyeleteket összfővárosi rendszerbe vonva, a mentőszolgálattal való szorosabb együttműködés keretében az ügyeleti ellátást a mentőszolgálat szervezetén belül alakíthatjuk ki.

Az önkormányzat feladatkörében maradtak a szociális-gyermekjóléti, illetve az egészségügyi rendszer határán levő védőnői szolgálatok. Minden határos terület jelentőségét növeljük, így a gyermekek egészségi, szociális és mentális állapotának, jólétének monitorozásában rájuk is egyre erősebben számítunk, anyagi megbecsülésük javításáért rendszerszinten mindent megteszünk.

Javaslatok az állami felügyeletű intézményrendszer számára

Az önkormányzati rendszerrel szoros egységet alkot az államosított kórházak rendszere. Ezekre semmilyen önkormányzatnak közvetlen ráhatása már nincs, de a hatékony működés kedvéért a fenti fejlesztések megvalósításával párhuzamosan módosítási javaslatokat dolgozunk ki e szektor számára is, és ezeket a javaslatainkat a kormány, illetve az Országgyűlés számára felterjesztjük.

Ez a rész (is) nagyban táplálkozik abból a 2019 februárjában megjelent javaslatcsokorból, amely kifejezetten a fővárosi önkormányzati választáson induló jelöltek számára fogalmazott meg ajánlásokat, és amely számos közös vonást mutatott a formálódó programunkkal, valamint a 2018-as országgyűlési választásokra készült progresszív pártprogramokkal (Jobbik-LMP-Momentum) is, melyek az akkor kidolgozott közös ellenzéki egészségügyi minimum talaján álltak.

Az átalakítás fő iránya az, hogy a kórházak rendszerét néhány nagy és [korszerű kórházat kiemelve][#ref009-19] kétszintűvé kell tenni. Ezek a nagy kórházak vinnék a sürgősségi ellátást is, és ezzel egyszerűsödne a mentőszolgálat munkája is. A kisebb kórházak legfontosabb feladata a területi lefedettség javítása az egyszerűbb, tipikusan egynapos beavatkozások körében. Szintén a megmaradó kisebb kórházakban zajlana a technológiailag nem magas igényű hosszan tartó ápolás (már ha ez otthon nem történhet meg!), illetve a rehabilitáció.

Kevesekben tudatosul, de ehhez a rendszerhez tartozó javaslat az ápolási díj szociális ellátásoknál említett kiterjesztése és emelése, pontosabban ennek felterjesztése. Itt nincs másról szó, mint arról, hogy a hozzátartozójukat gondozók egy tb-finanszírozott tevékenységet vállalnak át az inézményrendszertől, és ennek fejében az ápolási díjat maga a társadalombiztosítás finanszírozza, azonban furcsa jogi képződményként ez jelenleg nem munkavégzésként, hanem valamiféle könyöradományként van szabályozva.

Kiegészítő intézményrendszer

Az önkormányzati és az állami intézményrendszer támogatására szolgálnak azok a jellemzően kis költségvetésű intézmények, struktúrák, amelyeket az egészségügy támogatására létrehozunk. Ezekben a lehető legnagyobb szerepet szánjuk a főváros által szociális alapon foglalkoztatott munkaerőnek, illetve az e téren aktív civilszervezeteknek is.

Egy ilyen intézmény a betegek elektronikus irányítóközpontja, amely össz-budapesti szinten működik, és a jelentkezők időpontfoglalásait az adataik és az intézmények kapacitásának, valamint a kiszemelt időpontban várható közlekedési helyzetnek ismeretében optimalizálja is. Ez a rendszer az interneten lesz elérhető, és az önkormányzati intézmények számára kezdettől kötelezően alkalmazandó. Az idősek számára telefonos, illetve akár személyes foglalást is lehetővé kell tenni, azonban ezek a metódusok is az internetes rendszer használatát közvetítik a betegek felé.

Eddig intézményesen nem kezelt, jórészt informális kommunikációs hálózatokat kell kiépíteni a szakmán belül, a meglevő intézményrendszertől függetlenül; melyek fő feladata a szakmában dolgozók igényeinek, problémáinak feltárása, illetve közösségük építése. Ezeket a diffúz, szerteágazó struktúrákat szervezheti az önkormányzat. Egy ilyen rendszerként is felfogható jó gyakorlat az úgynevezett „Bálint-csoportok” hálózata; itt a szakmai közösségek a kiégés ellen küzdenek a leginkább. Ilyen szervezet- és személyzet-karbantartó rendszerekre szükség van minden humánágazatban, például a szociális szolgálatoknál vagy az oktatási intézményeknél, nem csak az egészségügyben. Közben nyilvánvalóan el kell kerülni azt az irányt, hogy ezek a belső fórumok „a fenntartó mindenhová ellátó szemeivé” váljanak.

A fentinél erősebb és szorosan a szakmához tartozik egy olyan kompetenciaközpont ötlete, amelyikben a változások szakmai támogatásán túl a szervezeti továbbfejlesztés előkészítése, az egyes részszervezetek közötti információcsere, illetve az összfővárosi stratégia továbbalkotása zajlana.

Megelőzés, egészséges város

Reményeink szerint a budapestiek egészségi állapotát nagyban javítja, és ezzel az egészségügyi rendszer terheltségét csökkenti az egészségesebb városi környezet, amit a Sétáló Budapest emberközpontú intézkedései eredményeznek, kezdve a sétálózónák miatt tisztább levegőtől a kevésbé intenzív autóforgalom miatti alacsonyabb stresszen és veszélyességen át a felszámolt talaj- és vízszennyezési gócokig. Ezzel nagy részben megvalósul a betegségek kezelése helyetti megelőzés mint az egészségügy leghatékonyabb stratégiája.

Az önkormányzati munkában ezen túl is hangsúlyt fektethetünk az egészség megtartására, az egészséges életmódra (ennek keretében a sportolásra alkalmas terek széles közönség előtti nyitva tartására), az egészségre nevelésre (az iskolákkal való tartalmi együttműködések keretében), illetve törekszünk arra is, hogy a szakellátások keretében mindenki által elérhető szűrőprogramokat (pl. tüdőszűrés, különféle rákszűrések, diabétesz,#ref009-23 a keringési rendszer állapota stb.) is működtessünk. Ezeknek az összefogására szintén kiválóan alkalmas az általunk javasolt új összfővárosi (internetes) betegirányító rendszer, amelybe bejelentkezve bármelyik budapesti lakos rendszeres értesítést kérhet arról, hogy éppen milyen szűrővizsgálata aktuális.

Nagy hatékonyságú, de olcsó programok lehetnek azok amelyek az országos prevenciós programok fehér foltjait töltik ki. Erre egy példát jelentenek a közelmúltban örvendetesen elindult HPV-vakcinációs programok, melyekből érdekes módon kimaradtak a fiúk, valamint az idősebb korosztályok is. Az előbbi probléma megoldódni látszik, de az utóbbiban tág tere van a további aktivitásnak.

A drogprevenció és a droghelyzet követése, kezelése az egészségromlás prevenciójának egy olyan szelete, ahol jelenleg kifejezetten rosszul áll Budapest szénája. Itt a jelenlegi tagadás és kriminalizálás tendenciáját amennyire csak tudjuk, megfordítjuk, újra lesz drogambulancia, tűcsereprogram, együttműködés a Kék Ponttal és hasonló civil kezdeményezésekkel. Noha rövid távon az egészségmegőrzés költséges dolog lehet, az ilyen kiemelten egészségkárosító tevékenységek, mint a drogozás, alkoholizálás és dohányzás kezelése, az ebben szenvedők védelme és a jelenség érdemi visszaszorítása már rövid távon is megtérül.

Ettől egy lépéssel szélesebb körben mozogva lépéseket teszünk a mainál jobb és szélesebb körben elérhető mentálhigiéniás rendszer kiépítésére. Ez egy nagyon nagy falat az önkormányzati szféra rövid távú stratégiája számára, de első körben támogatjuk a mentálhigiéniás civil kezdeményezéseket – például széles körben elérhetővé tesszük őket a szociális rendszer vagy az egészségügyi szakellátás részeként.

A jobb egészségügyi rendszerért olyan közvetett módszerekkel is küzdünk, mint az orvoselvándorlás csökkentése (pl. szolgálati lakással vagy csak a bérlakásprogramok preferált csoportjai közé való felvétellel), vagy a nyugdíjas egészségügyi dolgozók munkára visszacsábítása.

S végül Budapest a fürdők városa, de erre hajlamosak vagyunk csak turisztikai szempontból gondolni. Szerves részévé kívánjuk tenni a gyógyvizeket életünknek azzal, hogy a város 53 kútjának vizét ivókúra céljából elérhetővé tesszük a forráshoz közeli csomópontokban. Ezoterikus készítmények helyett a budapestieknek megadatott, hogy a szükséges egészségügyi edukáció birtokában valódi orvossághoz jussanak.

[#ref009-8]: # "Pontosabban egy fogyasztási egységre -- ez az egyre növekvő létszámú háztartás minden egyes új tagjára jutó egyre csökkenő megélhetési költséget tükröző súlyozásnak tekinthető. Zuglóban az első és a második személyre ez a szám 1 és 0,7, minden további személyre 0,5." [#ref009-19]: # "Mindenképpen megjegyzendő, hogy a dél-budai „szuperkórház” céljára kiszemelt helyszínt az építkezés készültségét figyelembe véve lehetőleg módosítani kell, mivel annak a városon belüli elhelyezkedése a sürgősségi mentés szempontjából nem optimális, illetve a tömegközlekedés szempontjából kifejezetten rossz."