VÁROSI KÖRNYEZET ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM

AZ ÖT ALAPELV

  1. Az újrahasznosítást ösztönözzük, a szelektív hulladékgyűjtést kiterjedtebbé, kényelmesebbé tesszük, a komposztálható hulladékról gondoskodunk. Ezzel a lerakást megszüntetjük, és a hulladékégető kapacitásait részben felszabadítva, hasonló gondosságot előíró megállapodások révén agglomerációs hulladékot is tudunk fogadni.

  2. A kommunális szemét és a zöldhulladék égetésének minimalizálása, az autóforgalom csillapítása, illetve a középtávú épületenergetikai programok révén a városi levegő minősége érzékelhetően és mérhetően javul. Kitűzzük továbbá, hogy a lakosság és az önkormányzat széndioxid-kibocsátása tíz év alatt a felére csökken.

  3. Az élővizek és a talajvíz tisztaságát közös, agglomerációs programban javítjuk a szennyezőforrások kezelésével. A barnazónás régi ipari területek szennyezésgócait gondozásba vesszük; ahol a gyors kármentesítés nem elérhető, ott is megakadályozzuk a további romlást.

  4. A köztisztaság tényleg jelentsen tisztaságot! Saját intenzívebb munkánk mellett felkaroljuk a közösségi szemétmentesítő programokat is. Ténylegesen és hatékonyan fellépünk a kutyagumi és az illegális szemétlerakás ellen.

  5. Legkésőbb 2024-re Budapest elnyeri az Európa Zöld Fővárosa (European Green Capital) címet.

VÍZIÓ

A XX. században az emberiség elérte az indusztrializáció csúcsát – abban az értelemben mindenképpen, hogy a technológiai növekedésbe és a rendelkezésre álló erőforrások korlátlanságába vetett hitet a tudományon kívül nem sokan kérdőjelezték meg, és a gazdaság fejlődése e korlátlanság jegyében telt. A környezetszennyezés csak egy nagyon speciális kérdés volt, ami néha-néha közel jön hozzánk, a közvetlen környezetünket, az egészségünket veszélyeztetheti, de eseti beavatkozásokkal alapvetően kezelhető, és így a környezet védelme az iparosításnak nem fő szervezőereje, hanem egy kármentő kísérőjelensége volt.

Ezzel a szemlélettel gyökeresen szakítanunk kell, mivel a probléma globális méretet öltött. Maga a Föld változik meg és lehetetlenül el az emberiség szennyező hatásának eredményeképpen – gondoljunk csak a klímaváltozásra vagy a világtengerek műanyagtartalmára –, és így már nem lehetséges a problémát arrébb vinni, kerülgetni vagy egyéb módokon kozmetikázni. Világunk minden szegletében, minden városban, mindenhol, ahol emberek laknak, le kell vonnunk a magunk helyi következtetéseit, meg kell tennünk a magunk helyi lépéseit azért, hogy saját egészségünket, saját életünket és a Föld egészségét, gyermekeink életét megmentsük.

Amikor azt mondjuk, hogy a jövő zöld vagy semmilyen, akkor azt is mondjuk, hogy képesek vagyunk az elsőt választani, és képesek vagyunk azt meg is valósítani. Ennek az új hozzáállásnak a hasznosságát sem csak a távolban, elvont módon kell keresni. Ha zöld módon működünk, annak eredményeként nemcsak valahol, távoli tájakon, számunkra teljesen ismeretlen emberek jövője romlik egy fokkal lassabban – vagy talán egyszer már nem is romlik –; hanem a városi környezet állapota révén egyre közelebb kerülünk a Sétáló Budapest helyi céljához: saját egészségünk javításához, saját életünk meghosszabbításához, saját napjaink értelmesebbé, boldogabbá tételéhez.

A kémiai biztonság terén a legszigorúbb európai normákat fogjuk érvényesíteni – és nem csak papíron. Dől a Dunába a rákkeltő benzol és arzén. Óbudától az Illatos útig egykori és jelenlegi ipari létesítmények veszélyes hulladéka mérgezi a talajt és vizeinket – nem várhatunk tovább. Haladéktalanul hozzá kell látni a mentesítéshez. Ahol a felelősség megállapítható, ott ennek költségét a szennyező fedezze!

Bevezetés és problémafelvetés

Mottó: „[a] fővárosi építési szabályozási és településrendezési tervekből hiányzik a környezettudatosság mint fogalom.” 2

A főváros az ország területének alig több mint 0,5%-át foglalja el, ám itt él Magyarország lakosságának csaknem 18%-a. A nagyvárosi létforma megbontja, fellazítja a természeti környezettel való kapcsolatot, és ez számos negatív következménnyel jár. A városi emberek kevésbé részesülnek az élő rendszerek, a természet nyújtotta létfontosságú javakból és szolgáltatásokból: a tiszta levegőből, a fák klímaszabályozó hatásából, a természet nyújtotta esztétikai élményekből. Ezzel párhuzamosan a városok környezetterhelése kiugróan magas, amelynek hatása bőven túlmutat a közigazgatási határokon: a környezet károsodásának, a jövő felélésének következményeit az egész társadalom viseli.

A környezetterhelés fő forrása az, hogy a különféle emberi tevékenységekre jellemző anyagáramok nyitottak: a mellék- és végtermékek nem kerülnek vissza a folyamatokba, hanem a levegőben, talajban, illetve a vizeinkben kötnek ki. A városok ráadásul a társadalmi-gazdasági rendszerek csomópontjai, így a terhelés is sokkal koncentráltabb. A fenti megállapítás ki is jelöli a fejlesztések és változtatások irányait: a nyitott anyagáramokat minél inkább körbe kell zárni (újrahasznosítás), és összességében mérsékelni kell az átáramló anyag mennyiségét (csökkentés). A környezetterhelés valós mértékének feltárása, az ezzel való szembenézés és a kibocsátások mértékének radikális csökkentése Budapesten jelenleg nem prioritás (tegyük hozzá: egész Magyarországon is elvétve az). Hiába gyarapodnak a különböző, sokszor jó szemléletű zöldítési koncepciók, vállalások, stratégiai és akciótervek, a főváros környezeti terhelése növekszik, a klímaváltozás hatásait egyre jobban érzékeljük, és ezzel párhuzamosan növekednek az egészségügyi kockázatok is. A reménytelenül szennyezett városokkal szemben ugyanakkor sokasodnak a jó példák Európa és a világ nagyvárosaiban: eldönthetjük, melyik utat választjuk.

Az egészséges ökoszisztémák jelentik az emberi lét – így a városok – működésének alapját is. Egy XXI. századi, a kor környezeti és társadalmi kihívásait tudatosító, fenntarthatóságra törekvő város esetében a környezettel való kapcsolat rendezése, újrateremtése, ápolása a városvezetés alapvető irányelve és célkitűzése kell, hogy legyen. Az élhető város megteremtése érdekében Budapest környezetterhelésének radikális csökkentése szükséges, ami magában foglalja a kibocsátott hulladék mennyiségének csökkentését, a levegő-, víz- és talajszennyezés mérséklését és az egyéb emberi eredetű káros hatások mértékének csökkentését.

A Sétáló Budapest program környezettel foglalkozó fejezeteinek összeállításakor nagyban építettünk a Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából elkészített, magas szakmai színvonalú kiadványokra. Nem célunk gyökeresen új zöld koncepciók megalkotása: egyszerűen a fontossági sorrend újragondolására és a számtalanszor kitűzött célok tényleges megvalósítására kell koncentrálnunk.

Meggyőződésünk, hogy az élhető, egészséges fővárosi környezet megteremtése a városvezetés elsődleges feladata. A várost elsődlegesen a lakói számára kell vonzó élettérré tennünk. A feladat végrehajtásához szükséges stratégiai és operatív anyagok nagy része az elmúlt évtizedben, jó minőségben elkészült, így a Sétáló Budapest program nem próbálja feltalálni a spanyolviaszt; pusztán arra próbál garancia lenni, hogy ezek a stratégiai célkitűzések tényleg megvalósuljanak. Programunkat ugyanis – a hazai politikában és közigazgatásban egyedülálló módon – azzal a szándékkal írjuk, hogy az ténylegesen megvalósuljon, és Budapest polgárainak hasznára váljék.

A környezetterhelés csökkentésével kapcsolatos általános célkitűzések

A Sétáló Budapest program alapvető vállalása a belélegezhető levegő biztosítása a főváros lakói számára. A levegő minőségének javítását és a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklését az autóforgalom jelentős csökkentésével, a fűtési rendszerek modernizálásával, valamint épületenergetikai programok megvalósításával kívánjuk megvalósítani.

Kiemelt figyelmet fordítunk Budapest hulladékgazdálkodásának fejlesztésére, amely jelenti egyrészt a keletkező hulladék mennyiségének radikális csökkentését, továbbá a hulladék gyűjtését, szállítását és kezelését végző rendszerek átalakítását a kiválóan működő észak- és nyugat-európai modellek alapján. Támogatni kívánjuk a közösségi szemétgyűjtő programokat, terveink közt szerepel az újrahasznosítás népszerűsítése, a települési hulladékok visszagyűjtési arányának jelentős növelése, valamint az illegális hulladéklerakók felszámolása, és az elkövetők szigorú felelősségre vonása.

A levegő minősége mellett a főváros lakóinak elsődleges élménye a közösségi terek tisztaságának állapota. A forgalomcsökkentés önmagában is csökkenti a szálló por és korom mennyiségét, a parkoló autók eltűnése pedig új távlatokat nyit az utcák, közterek tisztántartásában. A kutyapiszok elleni fellépés a rendszeresen karbantartott kutyafuttatók és gyűjtőedények működtetésével, szemléletformálással és megfelelő szankcionálással lehetséges. Tervezzük egy-egy városrész kampányszerű, nagy területekre kiterjedő graffitimentesítését – ezek az akciók dokumentáltan javítják a közbiztonságot, az ott élők közérzetét.

A barnazónás ipari területek rehabilitálása is az újrahasznosítás egyik formájaként kezelendő. Ezek a területek jelentik Budapest legfontosabb területi tartalékait a zöld infrastruktúra és az épített infrastruktúra fejlesztéseihez. Ennek azonban feltétele, hogy felszámoljuk a helyenként drámai mértékű, máig fennálló talaj- és vízszennyezéseket.

A szennyezések csökkentése és kompenzálása érdekében nagy erőkkel kell fejleszteni a város zöld infrastruktúráját is (lásd: Fővárosi zöld infrastruktúra c. fejezet). A biológiailag aktív felületek kiterjedésének és minőségének növelése képes ellensúlyozni, tompítani a kibocsátott szennyezések hatásait, a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségeket, továbbá támogatja a fizikai és mentális egészség megőrzését és helyreállítását – így hatékony védelmet jelent a városi környezetre jellemző problémákkal szemben.

Hulladékgazdálkodás

Hulladékcsökkentés, szelektív gyűjtés

Az Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF ZRt.) 2015ben több mint félmillió tonna kommunális (vegyes), és emellett több mint 66 ezer tonna szelektált hulladékot gyűjtött be. Ez hozzávetőlegesen 11%-os szelektívhulladék-arány. Az FKF vizsgálatai szerint a vegyesen gyűjtött hulladékok több mint egyharmada (37,5%-a) azonban még szelektálható lett volna, vagyis az újrahasznosítható hulladék alig egynegyede került ténylegesen jó helyre, a többi a pusztazámori lerakóba, illetve az égetőműbe (így CO2-terhelésként a légkörbe) került.

Ez a 2015-ös adattal számolva évente majdnem 300 kg válogatatlan szemetet jelent fejenként, ami óriási mennyiség, és ebben a gazdasági szereplők kibocsátása teljes mértékben nincs is benne. Ezen radikálisan változtatni kell. A fővárosra és az egész agglomerációra kiterjedő szemétcsökkentési programot tervezünk indítani, aminek keretében a hulladék lerakását minimalizáljuk (az első ciklus végéig megszüntetjük), és jelentős égetőkapacitásokat szabadítunk fel. Az ötödik év végére az égető kapacitása a teljes agglomeráció számára elegendő lesz.

A program alapját egy átfogó, összehangolt tájékoztató kampány képezi, amelyben a hulladékcsökkentés módjáról, tervezett üteméről, és az újrahasznosítás lehetőségeiről tájékoztatjuk a lakosságot. A háztartási hulladék összmennyiségének csökkentését az alábbi három eszköz megfelelő összehangolásával tervezzük elérni:

  • célzott kommunikáció,

  • szabályozás és ösztönzés,

  • ellenőrzés és szankcionálás.

A háztartások vegyes hulladékának elszállítását a szelektív gyűjtés további térnyerésének megfelelő ütemben csökkentjük. A célunk, hogy – nyugati-európai mintára – az ötéves ciklus végére a családi házaknál a mai 110 literes kukák heti ürítése helyett 60 literes kukák kétheti ürítésére álljunk át. Ha ehhez központi jogszabályt kell módosítani (például a hulladékgazdálkodási törvényét, akkor ennek módosítását kezdeményezzük. Ha valamilyen okból mégis szükséges, akkor jelentős díjak megfizetése ellenében rendelhető extra elszállítás, azonban ez a választás rendszeresen, hosszú távon nem lesz kifizetődő. Társasházak esetében a jelenlegi elszállítási rendet alapul véve arányosan változik az elszállítások ütemezése.

Meggyőződésünk, hogy a főváros vezetésének e tekintetben is példát kell mutatnia a magántulajdonosok részére, ezért a fővárosi fenntartású, üzemeltetésű közintézményekben elsők között valósítjuk meg a hulladékrendszer átalakítását, a vázolt hulladékcsökkentési és hulladék-újrahasznosítási programot. A szociális foglalkoztatásban részt vevő munkaerővel a nem fővárosi fenntartású közintézmények számára is segítséget adunk a hatékonyabb szelektív gyűjtés bevezetéséért, hiszen sok helyen a meglevő takarító, üzemeltető személyzet tovább nem terhelhetősége merül fel a szelektív gyűjtés megszervezésének ellenérveként.

A további feladatok tekintetében mások jó példáit is szeretnénk átvenni. Ilyen például a finnországi Lahti város Päijät-Häme Jätehoulto (PHJ) hulladékkezelő központjának a működése. Évente körülbelül 270 ezer tonna hulladékot gyűjtenek be, ami nagyjából fele a budapesti FKF-nek. A visszagyűjtött hulladéknak 90%-át valamilyen módon újrahasznosítják, és csupán 10%-ot raknak le.

Követendő példának tekintjük Ljubljanát (ami egyébként 2016ban nyerte el az Európa zöld fővárosa címet), ahol 2018-ra hasonló szemétmentességi célokat fogalmaztak meg. Itt kerülik a szemétégetést, mégis a ljubljanai hulladékkezelő társaság (Snaga), kilenc külvárosi önkormányzattal is együttműködve mintegy 380 ezer lakosra kiterjedően elérte az átlagosan 61%-os szétválogatási szintet, miközben egy lakosra csak évi 121 kg nem újrahasznosítható hulladékot termelnek. Ezzel szemben az EU-ban a szelektívhulladék-visszagyűjtés átlagos szintje 42%, míg a maradék hulladék fejenként évi 285 kg. Kevesebb mint tíz év alatt Ljubljana élenjáróvá vált ezen a téren, és jelenleg 20%​​-kal haladja meg az EU újrafeldolgozási arányát. Ezen kívül Ljubljana elkötelezte magát amellett, hogy 2025-re felére csökkenti a lerakott hulladék mennyiségét és 78%-ra növeli a szelektívgyűjtési arányt.

Budapesten a szelektíven gyűjtött hulladék aránya a jelenlegi hulladékmixben elképesztően alacsony, sőt a helyzet az utóbbi időszakban kimutathatóan és érzékelhetően romlott is, így a növekedésnek tág tere van. A szelektált hulladék részarányának növelése érdekében intenzívebbé tesszük a szelektív gyűjtés népszerűsítését, a gyermekek oktatási programjaiba való beágyazását, az oktatási intézményekben való megjelenítését. Ez utóbbira remek példát találunk Ausztriában, ahol „Az iskolában kötelező tananyag, sőt, vizsgaanyag, így a fejekben letisztult a kép, mindenki tisztában van vele, mit hogyan gyűjtsön, hova dobáljon. Nem egyszerű a mutatvány, mert ez idő szerint 26 féle különböző kategóriát különböztetnek meg.”

Az ezredforduló óta a kerékpáros közlekedés példa nélkül álló térhódítását láthatjuk, azonban ma már látszanak a megtorpanás jelei is. Az utóbbi húsz év alatt a kerékpáros infrastruktúra fejlődésnek indult, de az örvendetesen megnövekedett igények megnyugtató kielégítésére a mai napig nem került sor. A városban több kerékpársávot alakítottak, illetve jelöltek ki, de ezek sok esetben alkalmatlanok a kerékpáros-forgalom biztonságos kiszolgálására (a főbb okok a rossz minőségű útburkolatok, a szűk keresztmetszetek, a gyalogosokkal, gépjárművekkel való konfliktusok, a közvilágítás hiánya, stb.). Ezen szakaszok felülvizsgálata, szükség esetén módosítása, fejlesztése elengedhetetlen a kerékpáros-infrastruktúra biztonságos és zavartalan működtetéséhez.

A budapestieket mindez szerencsére nem tántorította el a kerékpározástól. Az így megtett utazások részaránya 2000 óta körülbelül a tízszeresére növekedve mára elérte az 5%-ot (az összes utazásra vetítve), bár az utóbbi években a dinamikus növekedés megtorpant és a stagnálás jelei látszanak. Különösen a belvárosban vált egyértelművé a kerékpározás jelentősége – ez összhangban áll azzal, hogy a budapesti utazások 44%-a 4 km-nél rövidebb, illetve, hogy a városlakók 30%-a legalább alkalmanként biciklire ül. Ez a folyamat egyértelműen az ellehetetlenülő egyéni közlekedésre, a közösségi közlekedés lassú romlására adott válasz, amely egyben a polgároknak a közterekhez, a városhoz való igényére is rávilágít. Mindez összhangban van az Európai Unió ajánlásaival, amelyek a városi mobilitás fejlesztésében kiemelten szorgalmazzák a kerékpározás és a gyalogosközlekedés feltételeinek javítását. Ez a csökkenő közúti forgalom és a kedvezőbb baleseti statisztikák mellett a levegőminőség és az egészségügyi mutatók javulásához, a városi üzletek, közösségi terek fellendüléséhez és a közlekedési szektor jobb fenntarthatóságához vezet.

A szemétcsökkentés leghatékonyabb módját, az újrafelhasználást már az FKF is elkezdte szervezni, azonban ennek megjelenése kevéssé intenzív, és az ily módon a ciklusba visszakerülő hulladék részaránya csekély. Több és jobban reklámozott újrahasznosítási központot létesítünk, és ezeket az elromlott háztartási eszközökbe újra életet lehelő maker/repairer mozgalom bázisaivá is tesszük.

A szelektív hulladék elszállítását intenzívebbé tesszük, az igényeknek és a vegyes hulladék csökkentésén nyert logisztikai kapacitásnak megfelelően akár itt is átállunk a kéthetes ciklusra. Minden olyan társasházba, ahol még nincs, műanyagpalack-préselő eszközt telepítünk, mivel ennek használata – kiváltképp’ a gyerekek körében – önmagában jelentős tudatformáló eszköz tud lenni.

A hulladékcsökkentés és újrahasznosítás speciális eseteként törekszünk a betétdíjas csomagolások – elsősorban palackok és italosdobozok – elterjesztésére. Alapvető, régóta hiányzó környezetvédelmi intézkedés lenne egyszer és mindenkorra megszabadulni a környezetterhelő egyutas csomagolásoktól országos szinten is. Ennek érdekében megvizsgáljuk a csomagolás alapanyaga alapján történő betétdíjazás bevezetését – Finnországi példa alapján –, és javaslatot készítünk az ehhez szükséges központi jogszabályváltoztatásokra is, illetve ezzel kapcsolatban is élünk az önkormányzatok felterjesztési jogával.

A főváros saját hatáskörben ezt csupán szorgalmazni, jó példával elősegíteni képes: előírjuk a betétdíjas csomagolások használatát valamennyi önkormányzati intézményben, az önkormányzat kezelésében levő, illetve az önkormányzattól bérelt helyeken, továbbá az önkormányzattal minőségi partnerségben levő szolgáltatóegységekben. Támogatjuk az olyan betétdíjas konstrukciókat is, mint a repohár. Hasonló körben és környezetekben van hatásköre a fővárosnak és a kerületeknek arra, hogy megtiltsák az egyszer használatos műanyagok használatát és terjesztését is. A rendelkezésünkre álló eszközökkel támogatjuk és népszerűsítjük továbbá a csomagolásmentes boltok megtelepedését és működését, valamint elősegítjük – az érvényes szabályozás adta kereteken belül – a csökkentett hulladékmennyiséggel, illetve hulladékmentesen működő vendéglátóhelyek arányának növekedését.

A lakosság és az intézményi szereplők számára elméletileg már ma is előírt szelektív gyűjtést ténylegesen meg szeretnénk valósítani. Cél, hogy a könnyen szelektálható hulladék (hullámpapír, könyv, nagyobb mennyiségű újság, petpalack, üvegpalack, kerti hulladék) ne kerülhessen a vegyes hulladékba, és megfordítva: ne kerüljön a szelektált hulladékfrakciókba oda nem illő hulladékfajta. Ebbe a programba az intézményi előfizetők miatt az FKF-en túl más hulladékkezelőket is kötelezően be kell vonni. A szelektív gyűjtést ténylegessé tevő programban a tájékoztatás mellett tiltó szabályozásra és szankciókra is szükség lesz – természetesen ezeket és ezek érvényesítését a lakossági és intézményi ügyfelekre egyaránt kiterjesztjük.

Ehhez kapcsolódóan ellenőrző rendszer (munkanevén: „kukakommandó”) felállítását tervezzük, amely a hulladék szelektív gyűjtését, a szelektált hulladékfrakció tisztaságát ellenőrzi; tájékoztat, figyelmeztet, végül jelentős, valódi visszatartó erővel rendelkező mértékben szankcionál. Hasonló elv alapján mintavételezzük a vegyes hulladékot is: a könnyen szelektálható hulladékot tartalmazó vegyeskukát a szolgáltató csak kétszeres díj fejében üríti (nem hagyja ott, elviszi, de még egyszer kiszámlázza).

A köztes logisztikai méretskálán gyűjthető (a rendszeres házhoz menéshez nem elég tömeges, de a mai hulladékudvarokba hordozáshoz túlzott ütemben keletkező) hulladékfajták szelektív gyűjtése jelenleg lényegében megoldatlan. Az üveg, a sütőolaj, a kisebb elektronikai hulladék (a nagyobbak hatékonyan gyűjthetőek a házhoz menő lomtalanításban is), az elemek, akkumulátorok, valamint a ruhanemű gyűjtése jelenleg csak a hulladékudvarokban, illetve önként részt vevő intézményekben (pl. sütőolaj – MOL, elemek – iskolák) lehetséges. Mivel ezen hulladékfajták számára a jelenleg elérhető lehetőségek a tapasztalatok szerint tipikusan elégtelenek, de a házhoz menő gyűjtés túlzás lenne, ki kell alakítani egy olyan köztes rendszert, ami például a 300 m2-nél nagyobb kereskedelmi egységekben/ közintézményekben kötelezettségként jelenik meg, így kellően kényelmes ahhoz, hogy a lakosság valóban használja.

Értelemszerűen adódik erre a köztes szintű (se nem házhoz menő, se nem hulladékudvaros) problémára válaszként a hulladékgyűjtő szigetek rendszere, azonban ezek gazdátlanul illegális lerakási hellyé váltak, nem működtek. Szigetet tehát csak őrzött helyen (őrzött közterületen, parkban, intézményekben, bevásárlóközpontokban) lehet létrehozni. A szigetek elhelyezésekor ügyelni kell arra, hogy azok gyalogszerrel, illetve gépkocsival való elérhetősége és kapacitása igazodjon a helyi lakossági igényekhez, figyelembe véve természetesen a hulladékcsökkentési elveket. Megoldást jelenthet továbbá a szelektív szigetek bekamerázása, ellenőrzése, napközben segítő személyzet jelenléte.

A veszélyes hulladékok között kiemelten kezeljük a jelenlegi rendszerből „kilógó” hulladékfajtákat. Ennek érdekében az FKF-en keresztül, a szükséges külső szakmai szervezetek bevonásával megkezdjük a nehezen kezelhető veszélyes hulladékok (pl. bitumen, azbeszt) mennyiségének felmérését, és a lehetőségek függvényében a begyűjtését – pl. a hulladékudvarokon, a szükséges (önköltségi) ár megfizetése ellenében.

Speciális veszélyeshulladék-kezelési probléma az aszfalttörmelékkel történő kátyúzás, útpadka-kialakítás, sőt, egyes esetekben tereprendezés. Az aszfalttörmelék korábban veszélyes hulladéknak minősült, de most széles körben elterjedt „olcsó megoldás”, ami ugyanakkor rendkívül rövid életű megoldás, és a kátyúból kimosódva, kiperegve jelentős szennyezőforrás. Az útjavításoknál megszüntetjük ennek a hulladékfajtának a használatát – aszfaltozáshoz, útjavításhoz csak első gyártmányú vagy meleg eljárással újrahasznosított anyag használatát engedélyezzük.

Tanulmányozni kell újszerű, jelenleg még nem bevezetett technológiák alkalmazását is, például a műanyaghulladék útépítésben való felhasználását, ahogy azt egy magyar feltaláló vagy egy holland gyakorlat is teszi.

Fellépünk a teljesen értelmetlen, „élvezeti szemetelés” ellen. Az első intézkedések közé fog tartozni a lufik, lampionok, gumikacsák és hasonló tárgyak tömeges környezetbe bocsátásának betiltása, mert azokat később nem lehet maradéktalanul kiszűrni a környezetből (és ez sajnos nem is gyakorlat), miközben az élővilágot szennyezik, az állatokat mozgásukban zavarják, veszélyeztetik, a növényeket és a környezetet fél óra szórakozás után hosszú időkre elcsúfítják.

A Sétáló Budapest program célja, hogy a szelektíven gyűjthető hulladékok legalább 90%-a kiválogatva kerüljön a rendszerbe. A lakosság részvételére – elsősorban a megelőzés és a szelektív hulladékgyűjtés során – egyértelműen szükség van a tervek megvalósításához, ezért a tájékoztatás elengedhetetlen feladata a programnak, hogy hosszú távon javítsunk a főváros hulladékgazdálkodásának hatékonyságán. Okulva a gazdaságilag fejlett régiók hibáiból, mi a főváros hulladékkezelését elsősorban annak keletkezésénél próbáljuk megoldani, és a lehető legkevesebbet szeretnénk mind lerakókban elhelyezni, mind elégetni.

Lomtalanítás új rendszerben

A lomtalanítás a XX. századi rendszer hagyománya; jelenlegi budapesti gyakorlata inkább a tárgyaktól, a szeméttől való könnyebb megszabadulást, sarkosítva a pazarlást szolgálja, mintsem a környezettudatos gondolkodást. Az évente meghirdetett, városrészekre kiterjedő lomtalanítási alkalmak inkább egyfajta „szemétfesztivált” jelentenek, amikor bárki lényegében bármilyen hulladéktól megszabadulhat, mégpedig úgy, hogy azt nem a maga portája elé, hanem a saját házától bármilyen tetszőleges távolságban helyezi el. A hulladékok mennyisége, eredete így ellenőrizhetetlen, és még egy lerövidített, szabályozott elhelyezési-begyűjtési rend esetén is a hulladék legalább két-három napig az utcán van, ennek minden negatív következményével (szél általi elsodródás, a csapadékvíz szennyezése, veszekedések stb.).

A helyzet megoldásaként a házhoz menő lomtalanítás bevezetését tervezzük, amelynek keretében minden előfizető évente egyszer külön díjfizetés nélkül jogosult arra, hogy a saját háza elől bármit elvitessen, ami semmilyen más hulladékfajtába nem tartozik (a vegyes háztartási szemétbe sem!).

Hulladék műanyagból készült bicikliút keresztmetszete a holland kísérletben

„A lényeg, hogy áprilistól decemberig minden lakos eldöntheti, mikor szeretne lomtalanítani. Ügyfélszolgálatunkon név és cím alapján ellenőrizzük az utolsó számláját, egyeztetjük a lom fogalomkörébe tartozó hulladékokat, tájékoztatjuk arról is, hogy mit nem rakhat ki, és megállapodunk a napban, amikor elszállítjuk a hulladékot. Körülbelüli mennyiséget is egyeztetünk, tudjuk, milyen kapacitással készüljünk. A szállítás napján reggel 6-ra kell kihelyezni a hulladékot, és gyakorlatilag még délelőtt elszállítjuk.

Ekkor mindenki érdekelt lenne abban, hogy csak megfelelő hulladékot tegyen ki, és ha azt a szolgáltató nem vitte el, ne hagyja az utcán. A házhoz menő lomtalanítás többek között Németországban, illetve több hazai településen (pl. Esztergom, Kalocsa) már működő gyakorlat – a feladat Budapest egész területén való elterjesztése, lakóövezetenként a legmegfelelőbb finomhangolással.

Egy másik megoldás a hulladékudvarokba való elszállítás lehet, ahol a lomok – megfelelő ellenőrzés mellett – díjmentesen elhelyezhetők lennének. Ez részben már ma is lehetséges, azonban például a társasházi lakók számára elképesztő bürokráciával. Ezt mindenképpen egyszerűsítjük. A jelenlegi rendszerről való áttérést megfelelő kommunikációval és türelmi idővel segítenénk.

Csak a szükséges égetés, nulla lerakás

Célunk, hogy a szelektálhatatlan és komposztálhatatlan – mennyiségében rendkívül lecsökkent – vegyes hulladék végül a hulladékégetőkbe, és ne a depóniákra kerüljön. Az FKF 2015ös becslése alapján a 2015-ös 566 ezer tonnányi budapesti szemétből 45%-nyi, azaz 254 ezer tonna volt az akkori rendszerben szelektálható – ennek durván negyede került tényleg a szelektívbe. Ha emellé odatesszük, hogy a háztartási szemétnek nagyjából 1/3-a komposztálható, akkor Budapesten évi 145 ezer tonna ténylegesen szelektálhatatlan kommunális hulladékkal kell számolnunk. Ez a fővárosi égető évi 420 ezer tonnás kapacitását messze nem meríti ki; van hely a teljes agglomeráció válogathatatlan szemetének (a lakosságarányos becslés a fenti szigorú-igényes rendszer alapján Budapesttel együtt évi kb. 230 ezer tonna), plusz még azt is bőven megengedhetjük, hogy a válogatható rész kb. 10%-a szintén a vegyesbe kerüljön. Ilyen feltételek mellett a hulladék lerakása a teljes agglomerációban megszüntethető.

„A 2005-ben befejeződött rekonstrukciót követően a mű kapacitása megnőtt, évi 420 ezer tonna kommunális hulladék termikus hasznosítását teszi lehetővé, és ezzel 13 ezer lakás fűtéséhez szükséges gőzt és 45 ezer lakás éves villamosenergia-mennyiséget állít elő.”

Az agglomerációs hulladékégetők égetőkapacitását – vagy egy átrendezés után a fővárosi égető kapacitásának egy részét – vidékről importált szemétre köthetjük le.

Az égetést a relatív volumencsökkentés (pontosabban: volumenplafon mellett a szolgáltatási terület növelése) mellett mindenhol hatékonyabbá is kell tenni. Télen már nincs mit az égető szemére vetni: a megtermelt elektromos energia mellett a kogenerációs hőenergia is hasznosul a távfűtés révén. Nyáron azonban ez a hő kárba vész, és a megtermelt energiának csak a villamos energiává alakítható részét tudjuk hasznosítani az összes hulladékégetőben. Kísérleti technológiák fejlesztésében való részvétellel képzeljük el a probléma megoldásának keresését. Ilyen technológia lehet a hőszivattyús elektromosenergia-termelés, vagy a hőenergia „geotermikus tárolása”. Stockholm jó példa lehet, ha szeretnénk áttekinteni, hogy külföldön hogyan működnek a hulladékégető üzemek, és az ott termelt energiát hogyan lehet a leghatásosabban felhasználni.

Külön kiemeljük azonban, hogy elsősorban a hulladékok keletkezésénél próbáljuk meg csökkenteni a főváros hulladékmennyiségét, és nem akarunk átesni a ló túloldalára, hogy előzetes, alapos válogatás nélkül, energetikai céllal égessünk el egyébként szelektálható hulladékokat is. Ez utóbbi szemlélet véleményünk szerint nem felelne meg az újrahasznosítás alapelveinek, mert az esetleges rövid távú gazdasági előnyöket – energiatermelés –, a hosszú távú környezetvédelmiek elé helyezi.

Szerves (komposztálható; kerti, konyhai, élelmiszer-) hulladék

A komposztálható frakció a háztartási vegyes hulladék legalább egyharmadát teszi ki. Célunk, hogy a vegyes hulladékot minél nagyobb arányban „mentesítsük” a komposztként újrahasznosítható, továbbá víztartalma miatt az égetést hátráltató szerves frakciótól. Ennek érdekében célzott kommunikációs kampányok és ösztönző rendszerek bevezetését tervezzük a hulladékszállítás ritkításával (lásd fent), illetve később a hulladékszállítás súly alapján történő beárazásával, hogy a lakosságnak anyagi érdeke is azt szolgálja, hogy minél kevesebb újrahasznosítható, komposztálható hulladékot termeljen.

A komposztálható hulladék gyűjtése jelenleg csupán a kerti hulladék szezonális elszállítására korlátozódik, de éppen ez az a hulladékfajta, amit el sem kellene szállítani, és szemétként be sem kellene léptetni a rendszerbe, hanem helyben kellene komposztálni. Ennek elősegítésére általánossá tesszük a néhány kerület által futtatott komposztkeret-osztási programokat, de jobb utánkövetéssel és ismeretterjesztéssel. Néhány kerület emellé ingyenes ágdarálási szolgáltatást is nyújt évente kétszer; ezt is általánossá tesszük. Ezzel és a háztartási komposztálható hulladék (nemcsak konyhai zöldhulladék, hanem háztartási papírtörlő-féleségek, zsírral szennyezett papír és kis mennyiségben ételmaradék is) teljes házi komposztálásával – és természetesen az eddig is szelektíven gyűjtött frakciók tisztességes válogatásával – a háztartásoknál elérhető a csaknem teljes hulladékmentesség! A zöldhulladék helyben való komposztálásának alternatívája lehet a közösségi – például a kialakítandó közösségi kertészetek szintjén történő – gyűjtés és komposztálás.

Érdemes azonban kísérletezni azzal, hogy (társasháznyi, háztömbnyi volumenben) nagyméretű beltéri (pl. pincében, kukatárolóban) zárt gilisztakomposztálást végezzünk, melyhez alapvetően a társasház aktivitására számítunk (ha nem személyesen, akkor vállalkozóra bízva), azonban az FKF hajlandó lesz széleskörű szakmai felügyeletet biztosítani. Lakóközösségi szinten, újépítésű társasházaknál kötelezővé tennénk a kialakítását, de a meglévő épületek esetében is támogatnánk a közösségi komposztálást.

Mivel a helyben komposztálásra nyilván még a legjobb programban sem minden lakos vehető rá, annak a lehetőségét is meg kell teremteni, hogy közösségi komposztálási helyek nyíljanak. Szó lehet egy-egy lakos szívességvállalásáról a szomszédság számára, de ha az elhasznált fogyasztási cikkek visszavételével analóg módon a zöldségeseknél, virágosoknál, piacokon és temetőknél közösségi komposztálási pontokat létesítünk (ez az említett szereplők hulladékcsökkentése révén nekik közvetlen hasznot is hajt, de más ösztönzők is elképzelhetőek), akkor az egész városra jó lefedettséget kapunk. A programba természetes módon a már meglevő közösségi kertek is bevonhatóak.

A nagyobb volumenben (konyhákon, vendéglátásban) keletkező, főleg ételmaradékból álló, potenciálisan veszélyes, de biológiailag lebontható hulladékot (ennek a törvény által előírt kezelése is más, mint a háztartási hulladéké), illetve a helyben nem kezelt komposztálható hulladékot (olyan háztartási szerves hulladékot, amit se egyéni, se közösségi komposztálásba nem tudnak leadni) célszerű központi gyűjtésben meghagyni, és központilag feldolgozni. A logisztikának alapja a mai üzemi konyhai konyhaihulladék-gyűjtés. Ennek a hulladékfrakciónak, továbbá a szennyvíziszapnak a kezelését anaerob fermentáció keretében, biogáz-leválasztással célszerű végezni. A teljes folyamat szénegyenlegének függvényében lehetünk megengedőek azt illetően, hogy olyan területeken, ahol megoldható a helyi kezelés, mégiscsak megengedjük és működtetjük ezt a szolgáltatást a lakosság felé is, és a lakossági biológiailag lebomló hulladékot is ebbe a hulladékáramba irányítsuk. A fermentáció során keletkező biogázt célszerű a városi logisztika és tömegközlekedés járműparkjában elégetni.

Felmerülhet az ételmaradékok és hasonló hulladékok szennyvíziszappal való olyan direkt egyesítése is, hogy ezt a hulladékfrakciót darálva a csatornarendszerbe juttatjuk. Ez egy ellentmondásos technika, mivel a szennyvízkezelő rendszert nagyon megterheli, ugyanakkor e hulladékáramok közúti logisztikájához képest még ez is kedvező lehet. A kérdéskört figyelembe vesszük, és ahol célszerűbb ez a választás, ott felülvizsgálat után megengedhetővé tesszük.

Már a hulladékká válás előtt megfogható az élelmiszerhulladék egy tekintélyes része, ha a kereskedelmi élelmiszer-maradékot a szavatosság lejártának pillanatában megmentik, és szociális programokba forgatják. Ilyen tevékenységet végez például a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. Ezt a rendszert a főváros (illetve az agglomeráció) területén teljeskörűvé (ha van, lesz hozzá önkormányzati hatáskör, kötelezővé) tesszük, s az erre vállalkozó civilszervezeteket egységes rendszerbe invitáljuk. A minőségi partnerség keretében e programhoz más szolgáltatók, illetve a kereskedelmi egységek is csatlakozhatnak. A megmentett élelmiszer felhasználását tekintve sem kell majd sokat gondolkozniuk az önkormányzatoknak, hogy annak hová kell kerülnie.

Közösségi szemétprogramok és köztisztaság

A közterületek tisztasága alapvetően egy olyan kiterjedt és aprólékos foglalkozást, odafigyelést igénylő feladat, hogy önkormányzati központosított eszközökkel még tökéletes működés és sokkal jobb anyagi helyzet mellett sem lesz teljeskörűen – például a kertvárosokban – megoldható. Nemcsak lehetőség tehát, hanem szükséges is, hogy itt lakossági, közösségi programokkal terjesszük ki az önkormányzat hatósugarát. Ezzel a közösségi önkormányzás egy nagyon apró kezdeti lépését tesszük meg.

Az időről-időre felbukkanó, de a probléma súlyosságához képest sajnos ritka szemétszedési akciókat szervezettebbé, gyakoribbá kell tenni. Az önkormányzat eszközei a kertvárosokba, sőt azok határán is túlra is elérő köztisztaság terén rendszerszinten korlátozottak, és azok is maradnak. Azonban ha az ilyen lakossági felajánlások, vállalások rendszeresek, az tekinthető úgy is, mint a saját ingatlan előtti közterület-tisztántartási kötelezettség valamilyen önkéntes kiterjesztése (pl. az egész tömb előtt, heti szemétszedés), és az ilyen felajánlások sokasága már képes arra, hogy a város legutolsó zugába is rendszeresen elérjen.

Hasonló lakossági felajánlások keretében sokszorozhatnánk meg a kertvárosi utcai szemétgyűjtők számát is. Ha ezeket egyegy közeli lakos ürítené, az önkormányzat a legnagyobb tehertől, a köztisztasági munkásainak beláthatatlan mértékű lefoglalásától mentesülne, míg a felajánlást tevő polgár attól mentesülne, hogy az eszközt – a kukát – neki kelljen biztosítania, kifizetnie ahhoz, hogy aztán ingyen dolgozhasson a közérdekért.

„Szerencsére” a magasan urbanizált területeken jelentkezik, ezért belátható munkaerő megmozgatásával, viszonylag hatékonyan kezelhető probléma, hogy az utcák az eldobált szeméttől függetlenül is koszosodnak, egyre vállalhatatlanabb kinézetűvé válnak – például sártól, portól, emberi és állati vizelettől, de erősebb esetben kutyagumitól, hányástól, innen-onnan kifolyó piszkos víztől is. Erre nyilván nem megoldás, hogy a legközelebbi nagy esőig várunk, hanem részletesen le kell fektetni, hogy egy-egy konkrét használati típusú és burkolatú közterületet milyen rendszerességgel és milyen módszerrel (szárazon sepréssel vagy nedvesen, locsolással, mosással, illetve mikor melyikkel) kell tisztítani. Ezt aztán a köztisztasági szolgáltatón, az adott járdarészt fenntartó ingatlantulajdonoson, -kezelőn, illetve az esetlegesen minőségi partnerség keretében ilyen feladatot ellátó helyi vállalkozáson számon lehet és kell kérni.

Feladatunknak érezzük továbbá a forgalmasabb helyeken, buszmegállókban a cigarettacsikkek és rágógumik hatékonyabb összegyűjtését, valamint különböző tájékoztató plakátokon szeretnénk felhívni az emberek figyelmét ezek környezetkárosító, és esztétikai problémáira. A megállóhelyek esetében nem bíznánk a dohányosokra a tiltott terület kimérését – egyértelműen kijelölnénk a dohányzásra kijelölt hely határát, ahova külön gyűjtőedényt helyezünk. Rövid távú célunk, hogy az utcai szemetelést azonnali helyszíni bírsággal szorítsuk vissza.

Az utcák tisztaságának egyik leginkább előtérben levő és legmegoldatlanabb kérdése a kutyapiszok-kérdés. Amellett, hogy a közterületek (különösen a parkok) alaposabb szemmel tartása ezen is javít, kísérletileg megvizsgáljuk a PooPrints cég által kínált szolgáltatás bevezetését: a kutyák kötelező DNSregisztrációja után a produktum forrása egy rutin-laborvizsgálattal kideríthető, majd a viszonylag magas bírság kiszabható.

A garantált lebukás esélye valószínűleg radikális hozzáállás-változást eredményezne. Szintén fel kell lépni az egyes helyeken koncentráltan jelentkező kutyavizelet káros hatásai ellen is. Itt passzív védelemként, megelőző jelleggel kihelyezett oszlopok telepítésével egyidőben a fák mechanikus védelme (pl.: kaloda, kőrakás stb.) nyújthatna megoldást, valamint a követő magatartás (lemosás, ártalmatlanítás) lehetne vállalható.

E téren mindenképpen kikérjük a kutyástársadalom véleményét, és velük együtt, velük egyeztetve haladunk a megoldás felé vezető úton. Ebben a kérdésben ugyanis a fent leírt kutyapiszok-azonosítási rendszer kifejezetten annak a zéró toleranciás szemléletnek a megtestesítője, ami szemben áll a szemléletformálással mint puhább, csak hosszabb távon eredményes, de fenntartható megoldással. Nem célunk, hogy túlszabályozással, hatósági erőszakkal kezeljük a problémát, azonban például az illegális hulladéklerakás vagy a dohányzási szabályok nem betartása mint párhuzamos példák is jól illusztrálják, hogy a rövid és hosszú távú megoldások optimális kombinációjában az ilyen intézkedések is valamikor szerepet kaphatnak.

A hulladéklogisztika kérdései

A 2018-as szemétkáosz nemcsak a kormány, illetve a kukaholding szervezőmunkájának elégtelenségére mutatott rá. Azzal is szembesülnünk kell, hogy a városi hulladéklogisztika jelentős emberi erőforrást köt le, és emellett hatalmas járműhasználattal is jár. Ha a város méretei alapján alsó becslésként feltételezzük, hogy minden kukásautó átlag 15 tonna szeméttel oda-vissza átlagosan 10 kilométert tesz meg sima szállítójárműként (a pusztazámori lerakóhoz vagy a rákospalotai égetőhöz) kilométerenként 500 forintos költséggel, akkor is évi csaknem 400 millió forint költsége van csak annak, hogy az autók a gyűjtőkör után a lerakási ponthoz mennek. Ezt az erőforrás-felhasználást is minimalizálni kell.

A dugóhelyzet ismeretében (smart city!) úgy szervezzük, illetve ütemezzük a kukásautók mozgását, hogy azok a reggeli csúcsidőszakokat és más időszakos szűk keresztmetszeteket elkerüljék. A hulladékcsökkentés (lásd fent) hatással lesz a gyűjtőjáratok sűrűségére is. A vegyes szemét ürítésének kéthetire ritkítása, illetve a zöldhulladék kertvárosi gyűjtésének opcionális működése tehát jelentős megtakarítással jár. Ennek nagyobbik részét a szelektív gyűjtés gyakoribbá tételére fordíthatjuk (erre csak a családi házaknál van szükség, hiszen a társasházak alapvetően már ma is heti ürítéssel működnek), kisebbik része nettó megtakarítás.

A hulladék különböző fajtáinak feldolgozóüzembe, égetőbe juttatásában újra szerepet kaphat a vasúti szállítás. A városnak sok pontján megoldható napközben a vasúti szerelvényekre való átrakodás (a szemét azon ritka rakományfajták közé tartozik, ahol az átrakodás logisztikailag kedvező lehet), és így a kukásautók gyűjtőjáraton kívüli mozgása minimalizálható.

A hulladéklogisztika és -körforgás globális kérdését érinti a kínai szemétimport 2018 eleji leállása, ami egy másik nagyon fontos problémára irányította rá a figyelmünket: nemcsak környezetszennyező, de nehezen szervezhető és nem felelősségteljes viselkedés arra támaszkodni, hogy a szemetünket nem helyben dolgozzuk fel, hanem majd valaki valamilyen előírásokat valamennyire betartva a világ másik felén valamit csinál vele. Miután ebből már Kína sem kér, immár nemcsak erkölcsi és globális fenntarthatósági, hanem nagyon is konkrét helyi problémává vált a keletkező „jó minőségű” szelektált hulladék kezelése is. A probléma megoldására haladéktalanul meg kell kezdeni azoknak a feldolgozókapacitásoknak a kiépítését, amelyek helyben, Magyarországon vagy legalább Közép-Európában intézik el a kérdést. Ez a stratégia világszerte el kell, hogy terjedjen, hiszen a szemét-világkereskedelmen alapuló rendszer, és ezzel a hulladék-újrafeldolgozás is összeomlóban van. Mivel üzemi szinten valószínűleg nehezen lesz ez nyereségessé tehető, pályázati pénzek felhasználását, az Európai Unió által finanszírozott programok indítását és egy ilyen jelentős iparfejlesztési programban a környező nagyvárosokkal (akár Pozsonnyal és Béccsel) való konzorciumot is meg kell fontolni.

Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy vajon mennyire fenntartható egy olyan globális rendszer, ahol folyamatosan szinte csak egy irányba halad a rövid élettartamú, egyre rosszabb minőségű – terméknek nevezett – hulladékáram. Ez ellen legalább tájékoztatás szintjén fel fogunk lépni, hogy lassú szemléletformálással hosszú távon megelőzzük a feleslegesen nagy szeméttermelést.

Klímavédelem és levegőtisztaság

A Sétáló Budapest programnak talán a legfontosabb vállalása, hogy javítani fog Budapest levegőminőségén, hogy ezen téren se okozzon akkora hátrányt a városi életforma, mint most. A legfontosabb megoldási lehetőség a légszennyezési források eliminálása, drasztikus csökkentése. Ezt a közlekedési rendszer átalakításával, a lehető legnagyobb mértékű zöldterület-fejlesztéssel, valamint hosszú távon a fűtési rendszer környezetkímélőbbé alakításával tervezzük megvalósítani.

A városban élőknek a mindennapok szintjén nincs idejük és lehetőségük az ajánlott napi egy-két órát kiutazniuk a városból, és azt friss levegőn, természetközeli környezetben tölteniük. A belterek szellőztetése során is csak rossz minőségű levegőt tudnak bejuttatni a lakásba, irodába. Az elhasznált levegő fáradtságot, nyugtalanságot, ingerültségérzetet, szélsőséges esetben ájulást okoz, amely fűtési szezonban fokozódik. Hosszabb távon a szálló por tüdőbe is lejutó PM2,5, PM10-es frakciójának nagy koncentrációja légúti megbetegedésekhez és végső soron átlagosan rövidebb élettartamhoz vezet.

A légszennyezés-monitoring rendszer jelenleg az Agrárminisztériumon belül működik. Szándékunk szerint az üzemeltetés operatív részét a fővárosnak kell átvennie – megőrizve a minisztériumnál és háttérintézményeinél a kapcsolódó jogalkotási, szakmai és kutatási hátteret. A helyhez kötött levegőtisztasági mérőpont-hálózatot nemcsak emiatt kell sokkal sűrűbbre kiépíteni, hanem azért is, hogy az előírt határértékek túllépésének esetén a városvezetés „automatikus” (mérlegelés nélkül elrendelendő) intézkedéseket tudjon foganatosítani (smart city!). Ezek között értelemszerűen a közúti közlekedés mérséklése, valamint a tömegközlekedésen adekvát mértékű többletkapacitás biztosítása szerepel első helyen.

„A kültéri levegő szállópor-tartalmának hosszú távú hatásai a következők: a várható élettartam jelentős csökkenése a szív- és érrendszeri, a légzőszervi betegségek, valamint a tüdőrák miatti halálozás növekedése következtében. Irodalmi adatok támasztják alá, hogy a közlekedési eredetű levegőszennyezés (magában foglalva a szállópor-szennyeződést is) a forgalmas utak mentén élő lakosság körében nagyobb mértékben fejti ki a káros hatásokat. Meg kell jegyezni, a szálló por még a legalacsonyabb koncentrációban is káros.”

A levegőminőséget elsősorban a közúti közlekedés (a minőségjavulást sajnos mennyiségi bővülés ellensúlyozza), a térségi háttérszennyezettség, a lakossági források, valamint az erőművek rontják. Ipari szennyezés gyakorlatilag nincs. „Jelentős porképző felületek a rozsdaövezeti területek és az elégtelenül takarított útfelületek. A belső területeken a biológiailag aktív zöldfelületek csökkenése is szerepet játszik a levegőminőség romlásában."

A fenti helyzetleírás a helyi szennyezéscsökkentés alapvető módozataira is útmutatást ad. Ezek körében említhető a rendőri, rendészeti (régebben: közterület-felügyeleti) szervek felszerelése mobil mérőkészülékkel, akik lakossági bejelentés (vagy a jelenleg 12 mérőpont sokszorosára növelését követően automatikus értesítés) után kivonulnak az érintett területre, és intézkednek az aktuális szabálysértő szennyezés megszüntetése érdekében. Vállaljuk, hogy városszerte telepítünk a forgalmasabb közlekedési csomópontok környezetébe legalább még 100 levegőminőség-mérő készüléket, és ezek mellett 50 mobil mérőeszközt is.

A kerti zöldhulladék-égetést a teljes fővárosban tiltani fogjuk, és ennek, valamint a háztartási kazánokban való szemétégetési tilalomnak teljeskörűen érvényt próbálunk szerezni. A Levegő Munkacsoport készített egy felmérést az illegális lakossági szemétégetésről, amely jól bemutatja a problémakör volumenét, és az ellen való fellépés szükségességét.

Hosszabb távon (nagyságrendileg egy évtized alatt) kerülhet sor a jelentős helyi légszennyezésért felelős szilárd tüzelésű épületfűtés kivezetésére. Még hosszabb távon (legalább két évtized alatt) a gázfűtés is kivezetendő – ennek már nem helyi, hanem globális széndioxid-csökkentési céljai vannak. A teljes magyar energiafogyasztás hatoda megspórolható lenne a lakóépületek energiahatékony felújításával.

Ez nyilvánvalóan nem a lakosság érdekeinek ellenében történik meg, hanem olyan épületenergetikai fejlesztésekkel párhuzamosan, amelyek lehetővé teszik, hogy ez a váltás a lakók számára ne jelentsen anyagi hátrányt, a fejlesztés még a legrosszabb esetben is finanszírozható legyen a hatékonyabb működés révén keletkező megtakarításból (valódi rezsicsökkentés!). A kulcsszó az ESCO-finanszírozás, ahol egy tőkeerős szereplő (mondjuk bank vagy energetikai cég) a jövőbeli megtakarítást a biztos megtérülés zálogának tekintve finanszírozza a fejlesztést, és a törlesztés ideje alatt ezt megtakarítást kapja meg. Ha az önkormányzati hivatalok vagy akár a szakmai szereplők az ügyintézésben és a tervezésben is rutinszerűen megadnak minden segítséget, akkor az épületenergetikai felújítások a lakók, lakástulajdonosok számára bürokrácia- és kockázatmentes folyamattá tehetőek, gyakorlatilag egy igen-nem döntésre redukálódnak.

Az épületenergetikai korszerűsítési programok részeként ösztönözni kell, hogy a társasházak vizsgálják meg a napelemek és napkollektorok kiépítésének lehetőségeit és költségeit. Az eszközök telepítésére pályázati rendszerben szükséges lehetőséget kínálni. Az épületenergetika terén maguk az önkormányzatok is kell, hogy lépjenek az épületállományuk korszerűsítésével. Pl. csak a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában kb. 250 intézmény található, összesen 1 574 916 m2 fűtött alapterületen, 5 682 615 m3 fűtött épülettérfogattal.

Az összes ágazatra kiterjedő szemléletmódunknak köszönhetően bízunk abban, és nem kisebb középtávú célt tűzünk ki magunk elé, mint hogy tíz év alatt felére csökkentjük a „helyi szereplők” (az önkormányzati intézményrendszer, a helyi vállalkozások, illetve a lakosság – hiszen rájuk van közvetlen befolyása az önkormányzati politikának) széndioxid-kibocsátását. E cél elérésében a legfontosabb eszközeink az alábbiak lesznek: a közlekedést érintő (forgalomcsillapító, tömegközlekedésre csábító, technológiafejlesztő) változások, az önkormányzati intézményrendszer, a lakosság és a minősített partnervállalkozások szemétcsökkentése (ez ugyanis részben az égetőbe kerülne), az épületenergetikai szemléletváltás, valamint a szén-dioxid megkötésében kulcsfontosságú zöld infrastruktúra robbanásszerű fejlesztése lesznek. Az épületenergetikai átállás egy cikluson túlmenő folyamat, de a többi változás lényegében már öt év alatt megvalósulhat.

A helyi szennyezés és a széndioxid-kibocsátás csökkentésében az egyik legfontosabb szereplő a városi zöld infrastruktúra, amelynek fejlesztési stratégiáját külön fejezetben ismertetjük.

A klímaadaptáció egyéb intézkedései

Fővárosi szinten is mindent meg kell tennünk a klímaváltozás fékezése, a klímaváltozáshoz hozzájáruló kibocsátások csökkentése érdekében, ugyanakkor a realitás az, hogy a klímaváltozás egyre inkább a mindennapok része: jelentős energiákat kell fordítani a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra, a klímaadaptációra.

Az alább felsorolt intézkedéseket Budapest 2018-as klímastratégiája alapján emeltük be a programba – tehát itt is igaz, hogy felmérésekért, stratégiai alapvetésekért, intézkedési tervekért már nem kell messzire nyúlni, ugyanakkor arról gondoskodni kell, hogy ezek ténylegesen megvalósuljanak. A főváros vezetésének egy radikális zöld fordulata híján ugyanis kevéssé hihető, hogy az alábbi, már szükségesnek kijelölt eszközöket egy XX. századi, „hagyományos” gondolkodású városvezetés ténylegesen beveti.

  1. A mind gyakoribbá váló időjárási szélsőségek hatásainak mérséklése. Hatásviselők: épületek, közlekedési infrastruktúra, növényzet, emberek (speciálisan érzékeny csoportok).

    • A hőhullámok hatásainak mérséklése, az átlagos hővisszatartás csökkentése a hőszigetek hűtése által. A városi növényzet természetes légkondicionálást és a városklíma javítását, a levegő minőségének javítását jelenti. A lebegő részecskék megkötése, párásítás, pufferhatás hőmérsékleti extremitások esetén.

    • A város, a városi klímát és annak változását (hőhullámok, viharok, stb.) tűrő növényfajok (szintén fontos: pollenallergia).

    • Szélsőségesen sok (egyszerre lehulló) csapadék kezelése – elvezetés mellett gyűjtés, megkötés (esőkertek pufferként, növényzetes szűrők – bioswale –, melyek a városról és a levegőből lemosott szennyezést szűrik, zöldtetők, zöldfalak, rezervoárok). A pufferelt vízmennyiséget szárazabb időszakban a növényzet öntözésére használhatjuk.

    • A szélviharok hatásainak mérséklése.

  2. A klímaváltozást okozó faktorok mérséklése; a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése – épületenergetika, közlekedés, hulladékgazdálkodás.

    • Az épületek, az ipari termelő és szolgáltató létesítmények energiahatékonyságának javítása, valamint a megújuló energiaforrások részarányának növelése; fűtéskorszerűsítés.

    • A közlekedési rendszerek energiahatékonyságának javítása és a környezetbarát közlekedési módok támogatása és fejlesztése.

    • A hulladékégetés visszaszorítása.

    • Szemléletformálási, klímatudatossági intézkedések.

  3. Az utcákon a közkutak, szélesebb körben az egyéb vízforrások elérhetősége.

    • Nemcsak a hagyományos utcai közkutaton, hanem tűzcsapra szerelve is (kereshető: ivocsap.hu, BudapestGreen applikáció).

    • A vízbázisok és az ivóvízellátás klímasérülékenységének vizsgálata.

Talaj- és víztisztaság

A talaj- és vízszennyezés forrásai

A Sétáló Budapest program nem kirakatmegoldásokat és látszatprojekteket fogalmaz meg, hanem sokszor szemmel nem látható, ám a budapesti lakosok életvitelét és egészségét nagyban befolyásoló kérdéseket is elő mer venni. Egyik legfőbb ilyen kérdés a talaj és víztisztaság, mely komplex megközelítést igényel a téma rétegzettsége valamint sokszereplős mivolta miatt (mezőgazdaság, ipar, vendéglátás, illegális lerakók stb.). Leegyszerűsítve: tiszta víz és talaj nélkül nem létezhet zöld Budapest, ám ennek eléréséhez nyilván nem számolhatjuk fel az összes szennyezést kibocsátó gazdasági tevékenységet, hanem a szennyezést elkerülő technológiák, folyamatok telepítésére van szükség.

Budapest talajának és vizeinek szennyezettségében két fő szennyeződéstípust különböztethetünk meg. Az egyik a mindenhol jelenlévő diffúz szennyeződés, mely a leginkább a csatornázottság hiányából, a mezőgazdaságból és az ezekből eredő talajvíz-szennyezettségből, továbbá a levegőből – esők révén és máshogy – kiülepedő szennyeződésekből ered, valamint az ipari létesítmények felszíni vizekbe kibocsátott, vízminőséget befolyásoló szennyvizeiből.

A csatornázottság Budapesten már elérte a csaknem 100%-os szintet, valamint a mezőgazdasági hatással is jellemzően már csak ott kell számolni, ahol a fővároson túlról jövő szennyezések elérik a főváros területét: a patakoknál és felszín alatti víztesteknél. Ennek a problémának a megoldása tehát agglomerációs összefogást, közös stratégiákat igényel. Várakozásaink szerint a levegőszennyezést drasztikusan csökkentő intézkedéseink folytán a fővárosi levegő minősége sokat fog javulni, ezért vízszennyező forrásként ez is kevésbé lesz meghatározó. Az ennek ellenére hosszabb távon is megmaradó csapadékszennyezettség hatásainak csökkentésében meghatározó szerepet játszik a városi zöld infrastruktúra fejlesztése, „mindenhová eljutása”.

A felszíni vizekbe történő kibocsátás engedélyhez kötött, ezért ez a terület könnyen monitorozható, szigorúbb határértékek bevezetésével és hatékony ellenőrzéssel könnyen és gyorsan rászoríthatók az ipari szereplők a környezetbarát működésre, a megfelelő kiépítési, átállási időt szem előtt tartva természetesen.

Emellett a lakossági, illetve városüzmeltetéssel kapcsolatos, jellemzően a lakott területeken jelentkező diffúz szennyezéseket is csökkenteni kell. A veszélyeshulladék-fajták alaposabb gyűjtésén túl ez a szennyezést okozó tevékenységek, technológiák visszaszorítását is jelenti. Például amellett, hogy a megfelelő irtás hiányában elszaporodott patkányokat az urbanizált területekről újra ki kell irtani, fontos leszögezni, hogy a legbiztosabb megoldás, a mérgezett csalétek kihelyezése a természetes élőhelyekhez közel alkalmazva veszélyes minden ott előforduló, és a csalétekhez hozzáférő állat, valamint azok ragadozói számára is (és egyébként itt már nem is hatékony). Ennél maradandóbb szennyezést okoz, és mégis sokkal elterjedtebben használják a vegyszeres gyomirtást. Ezt mind a lakosság, mind a különféle infrastruktúrafenntartó szervezetek stb. számára meg kell tiltani. Ezzel csatlakozunk például Berlin és Párizs társaságához, amelyek már gyomirtószer-mentes városnak nyilvánították magukat.

A fenti diffúz szennyezések mellett vannak koncentrált, egyegy területet érintő problémagócok. Budapest környezeti programja is felsorol ilyeneket, de számtalan rejtett gócra is kell számítani. Ezek megszüntetése a főváros teherviselőképességéhez mérten jellemzően jelentős összegekbe kerül, de ennek ellenére nem lehet tovább várni a felszámolásukkal. A finanszírozás terén elsősorban EU-s forrásokra alapozunk – például a víz-keretirányelv 2030-ra kitolt céljainak teljesítése kapcsán. Alternatív megoldás – többek között a híres Illatos úti szennyezés a gázgyári szennyezés vagy a Cséry-telep esetében –, hogy az ingatlanfejlesztő kötelezhető a kármentesítésre – a szerződésnek megfelelően nyomott áron történő értékesítés mellett. Ennek hiányzó jogi alapjait szükséges megteremteni. Jellemzően a barnaövezetekben jelenleg is folynak, vagy folytak, de jelenleg még rejtve pihennek olyan szennyeződések, amelyek az adott terület funkcióváltását és városi használatát érdemben akadályozzák. Ezt jól illusztrálja, hogy 2015-ben 170 helyszínen folyt környezeti kármentesítés a Pest megyei kormányhivatal területén. Azért, hogy ebben a kérdéskörben tisztábban lássunk, átláthatóbb mérési rendszerekre, teljesen átlátható megbízásokra, független szereplőkre és nyilvános térinformatikai adatbázisok építésére van szükség.

A talajt és a vízbázisokat fenyegető szennyeződési gócok felszámolását célozhatja meg egy, az Amerikai Egyesült Államokból vett stratégia (Superfunds). Az amerikaiak pár, a krónikus talajés vízszennyezés hatására kialakult tragédia hatására határozták el, hogy ezt a rendszert létrehozzák. A fő célkitűzések:

  • Az emberi élet és környezet védelme a szennyezett területek kármentesítésével

  • A felelősök fizetnek (törvényileg kötelező, és a bűnüldöző szervek által támogatva)

  • Helyi közösségek bevonása a folyamatba (új munkahelyek, döntéshozatal, tájékoztatás)

  • A területek újra használatba bocsátása A feltáratlan gócpontok kataszterezése érdekében tervezzük független szakmai szervezet bevonását, vizsgáló szervezetként. Ez a stratégia megoldást nyújthat Budapesten a kármentesítési kötelezettségek vagy eltitkolt állapot miatt jelenleg helyre nem hozható barnamezős területek újra használatba vételéhez.

Az első ciklus végéig (azaz öt éven belül) kiépítjük a lakosságot teljeskörűen tájékoztató adatbázist, független feddhetetlen szereplőket bízunk meg a kármentesítendő területek felkutatásával, a legveszélyesebb területeken beavatkozunk, a helyzetet minden felderített esetben legalább konzerváljuk. A továbbiakban a kármentesítéseket veszélyességük sorrendjében akár külső magánszereplőkkel, akár a vízügyön belül (tőkésítés szükséges ez esetben) elvégezzük. A további lehetséges – akár külső – szennyeződések miatt megfigyelő hálózatot tartunk fenn (akár magánkutak vízmintáinak vizsgálatával).

A víz természetesebb körforgása, a víz védelme

A városban a talaj vízháztartása szempontjából a legnagyobb problémákat az okozza, hogy a természetes vízáteresztő talajfelszínt kicseréljük át nem eresztőre (utak, épületek). Ekkor a csapadék, amely a levegőből, illetve az említett felületekről lemosott szennyeződést is magával viszi a csatornarendszer, majd a Duna felé, abban a pillanatban, hogy leesett, egy igen erős löketként azonnal távozik is („záporvíz”). Szükség van e löketek enyhítésére, a víz esetleges tisztábbá tételére, illetve arra is, hogy a csapadékvízből minél több hasznosuljon helyben, a helyi zöld területek nedvesség-utánpótlására.

Ennek érdekében: 1. A külső, jellemzően kertvárosi kerületekben és az agglomerációban esővízgyűjtő tárolókat telepítő programot kell indítani, amivel a lakosságnál létesíthető egy pufferkapacitás (lényegében egy szétosztott víztározó), amit az aszályos időszakokban szabadon felhasználhatnak fűlocsolásra, a veteményes öntözésre stb. Az ennek támogatásához szükséges forrás részben onnan biztosítható, hogy ekkor a szennyvíztisztítókra zúduló záporvizek volumene csökken, és ez infrastruktúrabővítést tesz elkerülhetővé. 2. A belvárosi és a köztes zónában levő infrastruktúrát legfőképpen a városi zöld infrastruktúra segítségével úgy kell kialakítani, hogy annak elemei elnyelhessék a csapadékot. A zöldfelületeken keresztülfolyó esővíz tisztul is.

  • Swale: keskeny, nyitott, beültetett csatorna (árok), mely lefolyást enged a csapadéknak és tisztítja a szennyeződésektől. Ez a megoldás főként olyan helyekre alkalmas, ahol elég hely van, így kiváltható a csatorna. A rendszer lassítja a vízfolyást és „megköti” az üledéket – ezáltal javítva a vízminőséget.

  • A tetőket, nagy parkolókat, tereket, útfelületeket tagoló zöldfelületek kialakíthatóak „esőkertként” (rain garden). Speciális talajszűrő közeggel ezek az utak által szállított csapadékot tisztítják is. Két típusukat különböztetjük meg: első esetben a tisztított vizet engedi átszivárogni a talajba, míg második esetben elvezeti, puffereli is azt későbbi felhasználásra.

  • Utcai intenzív zöldterület: a tervezés során a fákkal és egyéb növényekkel meg lehet törni az útburkolat homogén felületét, ezáltal egyfajta lefolyóvá tenni a növény alatti területet a mélyebb talajrétegek felé.

  • A favájatok (tree pit) növelik a kisebb növényekkel beültethető területet is, és több helyet hagynak a fák gyökereinek.

  • Passzív öntözés: a burkolaton való lefolyást olyan irányba kell terelni ahol, az zöldfelülettel érintkezik, így garantálva a növények öntözését, egyszersmind némi tisztulást és pufferelést is.

    1. Vízáteresztő burkolat: olyan burkolat, mely átereszti az esőt a talaj felé. Gondot okozhat, hogy ez talajvízszint-emelkedéssel jár, ezért a belvárosi, és egyszerre árvíz vagy talajvíz szempontjából érzékeny területekre nem ajánlott, kívül viszont minden mennyiségben.

Az első ciklus végéig esővízgyűjtő programot indítunk minden külső kerületben; lehetőleg az agglomerációs településekkel együttműködve. Megterveztetjük a szükséges vízáteresztő és zöld infrastruktúrát a belsőbb részeken is, kiépítését megkezdjük a rendelkezésre álló források függvényében. A továbbiakban – öt éven túl – a zöld infrastruktúra teljes kiépítése következik, esetleg szükségtározók építése, ha a lakossági kapacitás nem elegendő.

A város által közvetlenül használt ivóvízkutakat külön tanulmányozni kell. A klímaváltozás és a városi burkolatok miatti egyenetlenebb csapadéklefolyás mellett a Duna szeszélyesebb vízjárása is veszélyt jelenthet rájuk; továbbá a lakossági illegális kútfúrások is, melyek során sok esetben helytelen cementezés miatt a szennyezett talajvíz közvetlenül a tiszta rétegvízbe jut, és elszennyezi azt. Szintén az ivóvíz és infrastruktúrájának védelméhez kapcsolódik a még megmaradt azbeszttartalmú nyomócsövek cseréje. Ez olyan mértékű költséget jelent, hogy arra rövid távon nem számíthatunk, azonban minden eddiginél pontosabb állapotfelmérést végzünk (pl. az Utilitis Israel Ltd. eljárásának használatával, és a cserére menetrendet állítunk fel).

Az első ciklusban megoldható az egyenletes lefolyás megoldása a fentebb már említett áteresztő burkolatokkal. Az illegális, rossz minőségű kutakat is feltérképezzük, megszüntetjük. Az ivóvíz-csőhálózat karbantartása, valamint a források függvényében cseréjének elkezdése a városi zöld infrastruktúra építésével párhuzamosan történik. Az azbeszt csőhálózat teljes cseréje csak később valósulhat meg.

A kisvízfolyások állapotát rendezni kell, mivel több esetben ezek adják a külső városrészek sétálózónáinak legértékesebb pontjait (a 2030-as víz keretirányelv határdátuma jogilag is kötelezővé teszi ezt). A mai élettelen és szennyezett mivoltukban is emberek százai veszik igénybe ezeket aktív kikapcsolódásra – például a Rákos-patak töltésén létesített gyalogutat is. Így nélkülözhetetlen a vízfolyások rehabilitációja, melyre a fővárosnak már elkészített program áll a rendelkezésére. Az abban foglaltakat csupán végre kell hajtani.

A kisvízfolyásokba történő ipari kibocsátást az első ciklusban radikálisan csökkentjük, szükség esetén a városhatárra tisztítókat építünk; optimális esetben a programunkba a felső szakaszon lévő településeket is bevonjuk. A betonozott medreket felbontjuk, a vízhez lejutási pontokat építünk, természetes vagy aközeli patakpartokat alakítunk ki, a patakpartokra a szükséges és lehetséges mértékben rekreációs építményeket is emelünk. Hosszabb távra vizsgáljuk duzzasztott tározótavak létesítését az árvízvédelem érdekében és a városi klíma optimalizálásáért – de kizárólag a környező ökoszisztéma egészségét nem károsítva.

Az agglomerációból érkező lakossági eredetű szennyezést segít megfogni egy házi víztisztítók telepítését segítő program. A külső kerületi és agglomerációs területeken tovább csökkenthető a fővárosi szennyvíztelepeken kezelendő vagy nem is kezelt szennyvíz kibocsátása, ha a házi víztisztító telepek létesítését támogatja a főváros. Mivel ezen területek korábban sokáig nem kapcsolódtak, vagy még most sem kapcsolódtak a csatornahálózathoz, tipikusan minden háztartásnál vannak emésztőgödrök, amelyek azelőtt a szennyvíz tárolására szolgáltak. Jelenleg ezek már funkció nélkül állnak, miközben átalakításuk minimális költségeket emésztene fel, és jelentősen visszaszorítaná a vízhasználatot, továbbá jó minőségű trágyához és öntözővízhez juttatná a hobbikert-tulajdonosokat.

A program igényeit az első ciklusban felmérjük, évenként meghatározott számú projektet kivitelezünk (forrásoktól függő mennyiségben). A megtermelt komposzt-trágya elegyet fel nem használás esetén egy fővárosi vállalkozás gyűjtené és értékesítené.

Zaj-, rezgés- és fényszennyezés

A különféle technológiai rendszerekből nem anyagok (hanem energia) formájában kiáramló szennyezést képviseli a zaj-, a rezgés- és a fényszennyezés. Ezek közül a főváros egyik legnagyobb környezeti problémája a jelentős zaj- és rezgésterheltség, amely jellemzően a közlekedési létesítmények mentén keletkezik. Jelentős zajterheléssel érintett a lakosság több mint kétharmada. A terhelés a levegőszennyezéssel szinte tökéletes párhuzamban az alábbi eszközökkel csökkenthető:

  • Forgalomkorlátozás a központi sétálózóna és a külvárosi zónák kijelölése révén, a központi zónát körülölelő behajtási zóna segítségével, illetve egyedi intézkedésekkel.

  • Tömegközlekedési fejlesztések általában (kapacitásnövelés az autóforgalom helyett, halkabb elektromos buszok, önjáró trolik beszerzése).

  • Pályakorszerűsítés, pályaátépítés (elsősorban vasúti, de közúti is).

  • A zöld infrastruktúra intenzív fejlesztése: a növényzet zajcsökkentő hatása csak jelentősebb borítás esetén, a lombozat megléte esetén érvényesül (kivéve a füves villamosvágányokat, ahol a felszínről visszavert zaj már a gyeptől is jelentősen csökken); a zöldterületek rezgéscsillapítása is jelentős.

  • Extrém zaj- (és fény-) szennyezéssel járó események, alkalmak mérséklése, megszüntetése. A tűzijátékok érdemi korlátozása – helyettük alternatív kevésbé zajos megoldások –, a szilveszteri, jelentős szemetet is termelő magánhajcihők mederbe terelése. A fővárosi augusztus 20-ai tűzijáték fontosságáról, szükségességéről meg szeretnénk tudni, mi az emberek véleménye. Meg tudnának-e válni a több milliós költségvetésű eseménytől a környezetvédelem kedvéért?

  • Az épületek passzív védelme – de erre csak a legvégső esetben, eseti jelleggel szabad hagyatkozni.

  • Gondoskodunk arról, hogy a Red Bull Air Race budapesti programja soha ne is térjen vissza Budapestre.

A zajterhelés terén önmagában is jelentős forrás a ferihegyi repülőtér. Mivel forgalma még messze nem éri el azt a szintet, ahol új repülőtér építése válik szükségessé, nem számíthatunk arra, nem kényszeríthetjük ki, hogy az üzemeltető ilyen lépést tegyen (más szereplő az üzemeltetési szerződés értelmében ilyet nem is tehet). Ugyanakkor sokat tehetünk a már meglevő zajvédelmi korlátozások betartásáért. Jelenleg a hajnali 0 és 5 óra közti repülési korlátozás (hat mozgás lenne szabad ebben az idősávban) betartatása Európában Budapesten az egyik legkevésbé szigorú, így több légitársaság egyenesen arra optimalizál, hogy ha késése van, Budapesten „lógjon bele” a tiltott idősávba. Ez nulla óra körül akár torlódásokat is okoz, ami miatt a leszállások irányonkénti lakosságbarátabb elosztása se lehetséges.

Általában, egész nap törekedni kellene arra, hogy a leszállási irányok a lakosságot kevésbé zavaró módon legyenek elosztva – ebben még van tartalék –, de az alacsonyabb intenzitású éjszakai repülések se koncentráltan zúduljanak egy-egy kevésbé problémásnak tekintett irányra. A repülési műveletek lakosságbarátabb elosztását hátráltatja, hogy a repülőtér második futópályája az akkori előírásoknak sem megfelelő módon, Rákoshegy városrészhez irreálisan közel épült meg. Ezt a használatba vétel utáni évtől (1984-től) 2005-ig (érdekes módon a privatizációhoz közeli időpontig) a Rákoshegy felé (13L küszöb) mutató műveletek tiltásával orvosolták, de ez a korlátozás később fellazult, illetve a probléma kisebbítése céljából a repülőtér zajgátló védőövezetének (annak a területnek, amelyen belül a repülőtér kiemelten felelős a zajáért) kijelölése irreálisan alacsony forgalmi előrejelzések alapján történt meg.

A fényszennyezés esetében még ki kell emelni, hogy nemcsak pazarlás, de számos állatfaj életét végzetesen befolyásolja, a madár- és denevérvonulást zavarja. Általában szükség van a felfelé is szóró világítótestek fokozatos cseréjére, de az olyan kisebb intézkedésekre is rendre sort kell keríteni, mint például a hidak felfelé irányuló világításának tompítása a kérészek rajzása idején. Magasan urbanizált (leginkább belvárosi) területeken mi is kezdeményezzük az üzletportálok jobb kivilágítását, mert az a biztonság- és gondozottságérzet szempontjából igen hasznos, azonban ezen a téren is kerülni kell a felesleges fénykibocsátást (a fényerő korlátozásával, illetve mozgásérzékelős megoldással).