ZÖLD INFRASTRUKTÚRA
AZ ÖT ALAPELV
- 1.Hőszigetek helyett zöld szigetek – a zöldfelület érdemi növelése a belső kerületekben; a parkoló autók helyére fasorok, zöld sávok kialakítása. Zöld homlokzatok és zöldtetők kialakítása, a belső udvarok zöldítése.
- 2.Valódi zöld és kék infrastruktúra kialakítása a fővárosban a meglévő zöld szigetek, zöld sávok összekapcsolásával, a hiányzó ökológiai kapcsolatok helyreállításával, az élővizek rehabilitációjával és bekapcsolásával.
- 3.Teljes fővárosi zöldfelület- és fakataszter elkészítése – online felületen, egységes információés szabályozási tartalommal; valódi zöldügyi hivatali részleg gondozásában. Kerületenként faültetési, fapótlási és faápolási akcióterv elkészítése. A magánterületen álló fákat is védjük. A zöldfelületek és zöldterületek közösségi tervezése és monitorozása.
- 4.A „zöldszivárgás” megszüntetése. Új építések és felújítások során a „no net loss” – nulla nettó csökkenés irányelv alkalmazása, a zöldfelületek kiterjedését és minőségét egyaránt jellemző indikátor alapján.
- 5.Az őshonos városi növény- és állatvilág aktív védelme az épített környezetben és zöld területeken. Az inváziós fajok kezelési terveinek elkészítése.
VÍZIÓ
A zöldfogyatkozás mértéke Pest megyében máris elviselhetetlen. Megpróbáljuk meggyőzni a Budapest környéki önkormányzatokat, hogy a fővárossal együttműködve hagyjanak fel a beépítésre szánt terület növelésével, ne kótyavetyéljék el településeik jövőjét. Az erdőhatárt átlépő telekalakítást, a zöldterületet csonkító építkezéseket a hatóság minden esetben drákói szigorral és azonnali hatállyal torolja meg! Zárjuk be a kiskapukat, amelyek a jogszabályok „kreatív” alkalmazásával szinte korlátlan lehetőséget biztosítanak az építtetőknek a megengedettnél sűrűbb beépítési hányad kialakítására!
A fák, fasorok, parkok, zöldterületek élvezzenek feltétlen védelmet; a főváros ne az eltávolításukról gondoskodjék különféle ürügyekkel, hanem az ápolásukról! A leromlott állagú városi parkokat – amilyen például a Népliget – fel kell újítani, ez azonban ma már nem elég: hozzunk létre újakat is! Az e célra régóta kiszemelt csepeli szigetcsúcs épp most esik áldozatául a miniszterelnök sportőrületének: ide is újabb felesleges sportkombinátok épülnének. A kormányfő általuk jelzi, hogy kétszázhatvanhatezer budapesti állampolgár aláírása nem lehet akadálya a közpénzek eltérítésének. A közös örökségünket felélő lelkiismeretlen gazdálkodás gyalázatos példája a Római-partra tervezett árvízvédelmi gát, amely a part élővilágának és a főváros közkedvelt rekreációs övezetének feláldozásával tenné alkalmassá a hullámteret lakóparkok és szállodák számára. Térjünk vissza a józan észhez: a Nánási út és a Királyok útja maradjon a vízjárásnak és a terepviszonyoknak megfelelő, gazdaságos és biztonságos védekezés tere.
Azáltal, hogy – lokálisan és globálisan – életünk fenntartásának alapfeltétele a zöld növényzet és a rá alapuló élő társulások egészsége és jelenléte, minden zöldfelület, minden fa egy kicsit köztulajdonná, a közérdek szolgálójává válik. Emiatt a városban mindenképpen szükség van arra, hogy még a magánterületen álló fákat, a magánterületi zöldet is védjük, hiszen elpusztításuk hatásai nem fognak megállni a kerítésnél. Gondoskodnunk kell arról a tudatformálásról, szemléletfejlesztésről, illetve azokról a szabályokról, amelyek lehetővé teszik, hogy a teljes városi zöld infrastruktúrát a teljes városi közösség védje és felelősen gyarapítsa. Minden kerületben támogatjuk közösségi kertek kialakítását is. Fontos szerepet tölthetnek be a közösségépítésben, a város zöldítésében és a szabadidő aktív, kreatív eltöltésében.
Bevezetés és problémafelvetés
A zöld infrastruktúra a város élő szövete; a természetes és természetközeli területek, fasorok, egyéb biológiailag aktív felületek és térszerkezeti elemek: zöldtetők, és zöld falak, valamint az állóvizek és vízfolyások alkotta – ideális esetben – összefüggő, tudatosan fenntartott és fejlesztett hálózat. A városi zöld infrastruktúra kapcsolatot teremt a város környezetében található természeti területekkel, bekapcsolja a települést az ökológiai hálózatba, azaz: ökológiai értelemben is átjárhatóvá teszi azt.
A fizikai kapcsolat megteremtése mellett a zöld infrastruktúra szellemi értelemben is összekapcsolja a várost és vidékét. A zöld infrastruktúra a városban (legalább) egyenrangú a többi városszerkezeti elemmel – az épületekkel, utakkal – ezért egyenlő bánásmódban is kell részesülnie a tervezés, a prioritások meghatározása és a döntéshozatal során. A városi kék és zöld infrastruktúra valódi közösségi funkciót lát el: ezek a legfontosabb közösségi tereink. A zöldfelületekről való gondolkodás és gondoskodás közösséget formál és demokratizál.
A jelentős arányú és megfelelő minőségű zöld infrastruktúra a fenntartható és alkalmazkodó városok működésének alappillére: javítja a városi élet minőségét, képes ellensúlyozni, tompítani a városi létből fakadó negatív környezeti és humán-egészségügyi hatásokat, növeli a város szélsőséges időjárási körülményekkel szembeni rugalmasságát és ellenállóképességet. A fizikai és mentális egészség megőrzésében és helyreállításában, a globális klímaváltozás hatásainak kezelésében, valamint a környezetszennyezés enyhítésében a zöld infrastruktúra az egyik legfontosabb, leghatékonyabb, nem utolsó sorban pedig a legolcsóbb eszköz.
A városi zöld infrastruktúra alapvető funkciói az alábbi pontokban foglalhatók össze (forrás: Pro Verde, 2006). 1. Városökológiai funkció. Városi környezetben a növényzettel borított felületeknek kiemelten fontos szerep jut a levegő minőségének javításában, a légszennyezés mérséklésében. A zöldfelületeknek alapvető jótéteménye a szélsőséges időjárási események hatásának tompítása: a hőmérséklet-kiegyenlítés, a nyári hősziget-hatás enyhítése, valamint a hirtelen nagy mennyiségben lezúduló csapadékvíz megkötése. A városi ökoszisztémák további ingyenes szolgáltatása a zaj-, és rezgéscsökkentés, a fényszennyezés mérséklése, valamint a talajerózió elleni védelem. Nem utolsósorban a zöldterületek természetes vagy természetközeli élőhelyekként is jelentősek – Budapest természeti sokfélesége európai szinten is egyedülálló, számos védett értékkel. 2. Társadalmi funkció. A zöldfelületek biztosítják a városlakók számára a természethez való könnyű és biztonságos hozzáférést, ami bizonyítottan a fizikai és mentális egészség megőrzésének és helyreállításának alapvető feltétele. [Mezítlábas ösvény, Szívösvény] A növényzettel borított, sportolásra, kikapcsolódásra alkalmas közösségi terek valódi közösségteremtő és -megtartó funkciókkal bírnak, erősítik a szociális kapcsolatokat, illetve rendezvényeknek biztosíthatnak helyszíneket. A városi oktatási intézmények számára ezek oktatás és szemléletformálás helyszínei a „városba költözött természet” puszta jelenléte által. 3. Városszerkezeti, esztétikai funkció. Az épített és a természetes (kék és a zöld) infrastruktúraelemek megfelelő aránya a városszövetben biztosítja a megnyugtató városi környezetet, befogadhatóvá, emberléptékűvé teszi a várost, növeli a város levegősségét, átláthatóságát. Budapest városkarakteréhez hozzátartoznak a zöld területek, ezek eltűnése veszélyezteti a város turisztikai vonzerejét is. 4. Gazdasági funkció. A zöld területek közelsége, elérhetősége növeli az ingatlanok forgalmi értékét, a város turisztikai vonzerejét és presztízsét. A klímaváltozás, illetve a lokális szennyezés hatásainak mérséklése – mint ökológiai szolgáltatás – gazdasági szempontból is értelmezhető, számos esetben az úgynevezett természetalapú megoldások jelentik gazdasági szempontból is a legkedvezőbb alternatívákat.
Egy jól működő város esetében a zöld infrastruktúrák kiemelkedő szerepét a tájépítészeti szemléletű várostervezés és kivitelezés is kell, hogy tükrözze: a zöld területek ez esetben nem problémát, nem maradékelven megtűrt minimális tölteléket jelentenek az urbanisztika számára, hanem a városi környezet alakításának alapvető eszközei.
Budapest zöldfelület-ellátottsága tekintetében átlagosan nincs rossz helyzetben, ezt a pozíciót ugyanakkor leginkább a peremhelyzetű erdők biztosítják. A lakosság számára szabadon elérhető úgynevezett városi zöldterületek aránya alapján ugyanakkor a hasonló méretű (lakosságszámú) városok sorának alsó harmadába tartozik. A főváros zöldfelület-mutatói nem mutatnak drámai csökkenést, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy a felhagyott, barnamezős területeket lassanként elborítja a fás- és lágyszárú gyomvegetáció. Amit valójában érzékelünk, az a zöld fokozatos elszivárgása és időről időre jelentősebb csonkítása – a mutatók és mérőszámok ellenére.
A klímaváltozás hatásai a fővárosban fokozottan érzékelhetők. Budapesten az utóbbi két évtized átlaghőmérséklete a 20. század átlagánál több mint 1 C°-kal magasabb. A hőhullámos időszakok egyre hosszabbodnak és sűrűsödnek – növelve az egészségügyi kockázatokat. A hirtelen lezúduló csapadékkal a városi csatornarendszer nem tud megbirkózni. Érzékelhető, hogy már a jelenlegi zöld infrastruktúra sem elegendő a fővárosnak – és ennek ellenére a különböző „ingatlanfejlesztési projektek” tovább szalámizzák a meglévő zöldterületeket.
A budapesti zöld infrastruktúra témájában a főváros megbízásából az elmúlt másfél évtized során jelentős számban készültek magas szakmai színvonalú kiadványok: stratégiák, rövid- és hosszú távú koncepciók, intézkedési tervek, gyakorlati útmutatók. Az elérhető anyagok mennyiségéből és részletességéből kiviláglik, hogy a zöldfelületek fenntartásának és fejlesztésének ügye legalább két évtizede benne van a budapesti levegőben. Sajnos azonban ez a levegő egyre nehezebben belélegezhető: átfogó, érdemi előrelépés mindmáig alig történt, sőt legtöbbször éppen az ellenkezője érzékelhető.
Nem célunk ezért gyökeresen új koncepciók megalkotása: a prioritások átállítására és a megvalósításra kívánunk koncentrálni. Meggyőződésünk, hogy az élhető, egészséges fővárosi környezet megteremtése a városvezetés elsődleges feladata: nem megúszható, nem hátra sorolandó. Feladatunk ezért az, hogy az oly sokszor helyesen lefektetett célkitűzéseket a konferenciák, sajtótájékoztatók, belső egyeztetések, valamint az örök középtáv világából végre kiemeljük, és azokból konkrét, megvalósítható, ütemezett és számonkérhető vállalásokat gyártsunk.
A fővárosi zöld infrastruktúra fejlesztésének indokoltságát és szükséges irányait a bevezetőben ismertetett alapfunkciók jelölik ki.
A Sétáló Budapest program alapvetése, hogy a fogalmaknak visszaadjuk azok eredeti jelentését. Programunkban így – forradalmi módon – a zöldfelület fenntartása a zöldfelületek és a hozzájuk kapcsolódó funkciók hosszú távú védelmét, megőrzését, a zöldfelület fejlesztése pedig azok kiterjedés- és minőségbeli gyarapítását jelenti. Zöldfelület és zöldfelület között különbség van: egy fákkal borított terület elvesztését sosem válthatja ki egy zöldtető vagy egy tetőkert létesítése. Tudjuk, hogy jelentős zöldterület-növekedés Budapesten az ipari barnamezős területek és a rozsdaövezetek átalakításával valósítható meg, ezért a zöldterület-fejlesztési terveket úgy kell összehangolni a nagyberuházásokkal, egyéb fejlesztési tervekkel, hogy a barnamezős területek zöldfelületi hasznosítása a döntéshozatalban prioritást kaphasson.
A zöldfelületi rendszer fejlesztésében kiemelten hangsúlyos kell, hogy legyen a közcélú, közösségi hasznosítású területek fejlesztése. Bár a zöld infrastruktúra részét képezik a peremhelyzetű természeti területek, a lakókertek és az intézményekhez tartozó kertek is, Budapest polgárai számára az elérhető zöldet a sétatávolságban lévő fásított közterek, kisebb-nagyobb városi kertek, parkok jelentik – ezek összterülete pedig a főváros összes biológiailag aktív felületének csupán töredéke.
A közcélú zöldfelületek fejlesztésével függ össze a zöldterületek rekreációs funkcióinak megerősítése és kibővítése. A zöldterületeknek vonzó élettereknek kell lenniük, amelyek támogatják a szabadban végzett közösségi és sporttevékenységeket. Ide tartozik pl. a lakótelepi és kertvárosi zöldövezetekben, városi parkokban kialakított gyermek- és felnőttjátszóterek kialakítása, a közösségi vízisportok lehetőségeinek bővítése. Külön szükséges foglalkozni a kutyafuttatók, kutyabarát területek lehatárolásával és megfelelő karbantartásával.
A zöld infrastruktúra fejlesztése szorosan összefügg a Sétáló Budapest program legalapvetőbb célkitűzésével: a sétálózónán belül a járműforgalom megszűnése és a parkoló autók számának csökkenése egyedülállóan utat nyit a zöldterületek érdemi fejlesztésére Budapest sűrűn beépített belső kerületeiben is. Az autók hűlt helyét fokozatosan elfoglalhatják a zöld és közösségi terek.
A klímaváltozás megfékezése valódi globális együttműködésre vár, ugyanakkor az egyre inkább kibontakozó lokális hatásokhoz való rugalmas alkalmazkodóképesség (reziliencia) növelése létfontosságú. A klímaadaptációban a zöld infrastruktúra szerepe minden eddiginél jobban felértékelődik: a hőhullámok hatásainak mérséklése, az özönvízszerűen lezúduló csapadék kezelése csak a zöld felületek területének radikális növelésével, illetve speciális zöld megoldásokkal képzelhető el. Költségvetési oldalról ezt segítheti az a szemlélet is, amely a zöld infrastruktúra által nyújtott szolgáltatásokhoz gazdasági mérőszámot rendel.
A védelmi és fejlesztési célkitűzések elérése érdekében területi szinten értelmezett (pl. zónánként meghatározott), számszerűsíthető paraméterek, határértékek és indikátorok bevezetése szükséges, amelyek alapját képezik az akcióterveknek, a konkrét engedélyezési eljárásoknak és a zöld infrastruktúra monitorozásának is. A „zöldszivárgás” kiküszöbölése érdekében szükséges a jelenleg alkalmazott, jogszabályba foglalt mérőszámok felülvizsgálata, és olyan szabályozási szinten való indikátorok alkalmazása, amelyek megfelelően jellemzik a zöld felületek kiterjedését, minőségét, annak változásait.
Szükséges a városlakók bevonása a zöldfelület- és fakataszter elkészítésébe, a zöldfelületek monitorozásába, továbbá fenntartásába és közösségi tervezésébe. Egyrészt a feladat nagysága miatt, másrészt a várossal, a város zöld infrstruktúrájával való azonosulás végett, illetve természetesen elsősorban azért, hogy a közösség maga autonóm módon beleszólhasson abba, hogy a zöldfelületeit hogyan alakítja ki.
Európa Zöld Fővárosa – European Green Capital. Az Európai Unió 2008 óta működő programja, amellyel élhető környezetért, fenntartható működésért a legnagyobb erőfeszítéseket megtevő, és a többi város számára példaként állítható, jó gyakorlatokat felvonultató városokat díjazza. A zöldinfrastruktúra-fejlesztés alapvető fontosságú a cím elnyeréséhez.
A város magvában, a Sétáló Budapest keretében tervezett sétálózónán belül a helyzet jelenleg drámai: a mintegy 520 hektáros terület alig 8%-án található bárminemű zöld, de ebben benne vannak a fasorok, a növénnyel borított nagyobb járdaszigetek, és csupán 5%-nyi, kb. 26,6 hektár a zöld közterület.
Budapesten a zöldfelületek (kb.: minden, amit növényzet borít) összesített kiterjedése 28470 ha, ami a főváros területének 54%a. Ezzel számolva az egy lakosra jutó zöldfelület átlagosan kb. 150 m2/fő. Az egyes kerületek, zónák értékei az átlagtól nagyságrendekkel eltérhetnek: a VII. kerületben ez 2,1 m2/fő, a XXIII. kerületben csaknem 1100 m2/fő.
Ugyanakkor a lakosság számára valójában elérhető, közcélú, minőségi zöldfelület (zöldterület) ennek csupán töredéke: átlagosan kb. 5 m2/fő, (más források szerint 6 m2/fő) ami a belső kerületekben akár 1 m2/fő alatt, szinte a nullához közeli zölderület-ellátottságot jelent. Az egy lakosra jutó közcélú zöldfelület kiegészül mintegy 25 m2/fő erdőterülettel, ami kedvezőbb érték, azonban a hétköznapokban csak a lakosság töredéke számára hozzáférhető. Ennek alapján kijelenthető, hogy Budapesten a zöldfelület-ellátottság kedvezőtlen – az európai nagyvárosokkal összehasonlítva a középmezőny alján helyezkedik el. A zöldterületekkel kapcsolatos tendenciák negatívak: 1990 és 2010 között valamennyi városi zónában a zöldfelületek összterületének csökkenése volt tapasztalható – a beépítések, infrastruktúrafejlesztések a zöldfelületek rovására történtek.
Zöldfelületek Budapesten: különösen a pesti belvárosból szorultak ki
A zöldfelületek mennyiségét és minőségét együttesen jellemző indikátor a zöldfelület-intenzitás (zfi), amely az egy adott területrészre eső zöldfelület kiterjedését és egészségi állapotát jellemzi. 0% a teljesen beépített, burkolt felszín értéke, ahol semmilyen biológiai aktivitás nincs; 100% az összefüggő erdőállomány, illetve a jelentős fásszárú növényzettel és gyeppel borított park zfi-értéke.
A zfi értéke kerületenként és zónánként eltérő. „Rendkívül alacsony értékeket tudnak felmutatni a pesti belvárosi kerületek: V., VI., VII. Alacsony zöldfelület-intenzitással rendelkezik még az I., a XIII., a VIII., és a IX. kerület. A főváros 14 kerületében 50% alatti, és ebből hét kerületben kritikusan alacsony (30% alatti) a zöldfelület-intenzitás. Különösen igaz ez azokra a belső kerületekre, ahol a lakosság mindennapi mozgása jellemző.”
A zfi alapvető befolyással van a felszín hőmérsékletére. Az alacsony, 30% alatti zfi-vel rendelkező területek felelősek a leginkább a városi hőszigethatás kialakulásáért. A hőhullámok gyakorisága és időtartama az elmúlt évtizedben mérhetően növekedett, így a légszennyezés mellett ez a paraméter befolyásolja leginkább a városi környezet minőségét.
A zfi értéke egész Budapestre nézve 50% körüli, ami az elmúlt 20 évben a hibahatáron belül változott, ám a beépített területeken a zfi csökkenése a jellemző. A változások természetét körülbelül így foglalhatjuk össze:
- A zfi csökkenésének fő okai a beépítések és az infrastruktúrafejlesztések. A legnagyobb veszteséget az átmeneti és a kertvárosi zónában a magáncélú beépítések, a lakópark-építések, a pláza- és bevásárlóközpont-építések, illetve az utóbbi években a sportlétesítmények területfoglalásai eredményezték. A csökkenéshez hozzájárul a közcélú városi parkok beépítettségének növekedése, illetve a belvárosi zónában – a zöld rovására – terjedő térkő-sivatagok, amelyek további érzékeny veszteséget jelenthetnek.
- A zfi növekedéséhez legnagyobb mértékben a felhagyott építkezések és a funkciójukat vesztett barnamezős területek spontán kizöldülése, a lakótelepek körüli parkok fejlődése, valamint – bizarr módon – a nagy kiterjedésű golfpályák kialakítása járult hozzá.
A fentieken túl a fővárosi zöldterületek állapotát a mozaikosság (az összefüggőség hiánya), az aszimmetrikus elhelyezkedés (Pest-Buda viszonylatban), a zöldhiányos belső területeken pedig a nagyfokú túlhasználtság jellemzi. A fővárosi zöldterületek nagy részét 10 évnél régebben újították fel, így ezeken a növényzet és az utcabútorok állapota megviselt. A zöldterületek gyakran rendezvények helyszínei, ami fokozza terhelésüket, jelentősen ronthatja állapotukat; a leromlott állapotú zöldterületek veszítenek közösségi funkciójukból.
A zöldfelületekhez való hozzáférhetőség a közcélú zöldfelületek vonzáskörzete alapján határozható meg. A nemzetközi gyakorlatban alkalmazott zöldterület-elérési mutató (accessible natural greenspace standard – ANGSt) az alábbi minimumokat állítja be:
- min. 2 ha zöld terület legyen 300 m-en belül (5 perc sétatávolságban)
- min. 20 ha 2 km-en belül
- min. 100 ha 5 km-en belül
- min. 500 ha 10 km-en belül illetve
- minimum 1 ha/1000 fő, azaz: 10 m2/fő zöldterület
A fentieket iránymutatásként kezelve jól kirajzolódnak a fejlődés irányai és kívánt mértéke.
A főváros teljes népességéből mintegy 1,3 millió lakosnak a mindennapos rekreációhoz optimális – 150-300 m közötti – megközelítési távolságban rendelkezésére áll valamely zöldfelület, ám ebben jelentős szerepe van a nem zöldterületi övezetbe sorolt, mégis jelentős kiterjedésű lakótelepi zöldfelületeknek is. Leginkább az elővárosi- és a hegyvidéki zónában élő, összesen mintegy 400 ezer fő egyébként nagyrészt zöldövezeti, kertes lakhelye közelében nincs könnyen elérhető távolságban pihenésre alkalmas, érdemi zöld közterület – hozzátéve ehhez, hogy természetesen a kertvárosi területeken a leginkább tolerálható a zöld közterületek hiánya. A hétvégi, egész napos rekreációra a városi parkok és a budai övezet védett erdői alkalmasak, így ez a fajta zöldellátottság rendkívül aszimmetrikus, a pesti külsőbb kerületek lakosainak nagy része még hosszabb utazással sem ér el – város határain belül – ilyen területeket.
Összegezve a zöldfelületi elérhetőség szempontjából legjobban ellátott térség az I. és a XII. kerület, a II. kerület nagyobb része és a XI. kerület belső része. Legkevésbé ellátott térség a XIV. kerületi Alsórákos térsége, a XVI., és a XVII. kerület külső részei, a XXI., és a XXII. kerület kertvárosias területei.
A zöldterületek kiterjedésbeli és minőségbeli csökkenésének, minőségromlásának megállítása, a „zöldszivárgás” megszüntetése a legfontosabb irányelvünk ezen a téren.
A városi zöldfelületi rendszer felülvizsgálatát követően, zónánként, kerületenként, illetve területfelhasználási egységenként is meg kell határozni, és a jelenleg megadott szabályozási szinteknél (OTÉK) jóval szigorúbb szintekre kell emelni a minimális zöldfelület-ellátottság értékeit. A „jóval szigorúbb” szintek nem önkényesen megadott értékek, hanem olyan küszöbök, ahol a zöld felületek városökológiai és egyéb funkciói (pl. hűtőhatás, rekreáció) valóban elkezdenek működni. A rendszer alapindikátorát ki kell egészíteni a százalékos területarány mellett a zfi értékkel, amely így a csökkenés és a minőségromlás lehetőségét egyaránt kizárja.
Meg kell határozni a zöldfelület elvesztésének legfőbb területeit és okait, és ki kell iktatni a fő veszteségforrásokat. Nem engedhető meg a zöldterületek rovására történő fejlesztés (lásd pl. a NKE campus fejlesztéseit az Orczy-kertben). A közterületeket érintő önkormányzati beruházásokban általános cél kell, hogy legyen a zöldterületek védelme: nem ismétlődhetnek meg olyan esetek, mint pl. az Etele úti villamosvonal kapcsán a fasorok indokolatlan feláldozása.
A zöld engedélyezési eljárásokban érvényesíteni kell a területi szintű határértékeket és a no net loss (nulla nettó veszteség) elvét a „zöldszivárgás” megszüntetése érdekében. Beépítettségtől függően, zónánként szükséges meghatározni az elvesztett zöldterület esetleges kiváltásának lehetőségeit, ezek tér- és időbeli korlátait is az új építések és felújítások esetén: pl. adott zfi-érték alá ideiglenesen sem csökkenhet a zöldfelület kiterjedése és minősége. A zfi csökkenésének elkerülése érdekében az új építések helyett a felújításokat és rehabilitációkat kell ösztönözni egy megfelelően beállított ostor-répa rendszerrel.
A zónánként, kerületenként, illetve területfelhasználási egységenként meghatározott minimumértékek sok esetben kijelölik a fejlesztés irányait (és részben korlátait) is, ugyanakkor valamennyi területen törekedni kell a városszerkezeti adottságok és a műszaki lehetőségek határáig a lehető legradikálisabb zöldfelület-fejlesztésre: új pontszerű és vonalas zöldinfrastruktúra-elemek kialakítására. A zfi és a felszínhőmérséklet közötti összefüggés értelmében a hűtőhatás 40–50% zfi felett kezd el igazán érvényesülni – idáig kell eljutni minden lehetséges eszközzel.
A zöldterületek arányának növelése hosszú távú befektetés: a funkciók teljes körének kibontakozásához évtizedekre van szükség. Ugyanakkor a 25–30 éve épült lakótelepek környezetében, a temető- és intézménykertekben, utak mentén telepített növényzetsávokban észlelhető zöldtömeg-növekedése megadja a helyes irányt.
A zöldfelületek érdemi növekedéséhez – csak úgy, mint az város egyéb funkcióinak fejlesztéséhez – a barnamezős területek és vasúti rozsdaövezetek jelentik a legfontosabb tartalékokat a városszövetben. Zöldterület-fejlesztési szempontból (is) felül kell vizsgálni a barnakatasztert és a megfelelő prioritásokat rendelni az egyes területekhez.
A zöld infrastruktúra növelésével azonos súlyú feladat a meglévő zöldterületek és -felületek karbantartása, ápolása. A közcélú fővárosi zöldterületek jelentős részét 10 évnél régebben újították fel, ezért a fontossági sorrend meghatározásával a következő időszakra be kell ütemezni a zöldterületek felújítását, rehabilitációját. A zöld infrastruktúra esetében is érvényesíteni kell a Sétáló Budapest program örökségvédelmi fejezetében ismertetett tervszerű megelőző karbantartás elvi és gyakorlati elemeit.
A zöldfelületek karbantartásának egyik legfontosabb eleme a megfelelő vízellátás biztosítása. A program vízgazdálkodást tárgyaló fejezeteiben erre bővebben kitérünk, alapvetésként azonban meghatározható, hogy különböző műszaki megoldásokkal és tervezői eszközökkel rövid távon is növelni kívánjuk a zöldfelületek városi csapadékvíz-gazdálkodásban (a víz visszatartásában, az elfolyó vizek fékezésében, szűrésében) betöltött szerepét, ami egyben azok öntözéséhez, fenntartásához is hozzájárul.
Az egy főre jutó közcélú zöldfelület növelésében referenciaértéknek a sokat hivatkozott, WHO-nak tulajdonított 9 m2/fő átlagos értéket tekintjük irányadónak. Ennek pontos részértékeit a zónánként szükséges meghatározni – közelítve mindenütt a maximális lehetőségeket. A hozzáférhetőség fejlesztésekor hasonlóképpen az egyik legfőbb általános elv, hogy Budapest valamennyi lakosa számára 5 perc, illetve 300 m sétatávolságon belül elérhetővé váljon érdemi közösségi használatú zöldfelület, tömegközlekedéssel 2 km-en belül városi park, 10 km-en belül pedig legalább 150 hektár kiterjedésű, jelentős erdőborítással ellátott zöldterület.
A területek nettó növekedésével, új zöldterületek kialakításával azok elvi hozzáférhetősége is javul. A valós hozzáférhetőséget azonban nagyban befolyásolja az is, hogy a lakosság a közelében található zöldterületeket mennyire szívesen látogatja – mennyire találja vonzó és biztonságos helyszínnek ezeket – gondoljunk például a Népligetre. Ennek értelmében olyan fejlesztéseket kívánunk végrehajtani a parkok rendezettségének, tisztaságának növelésével, a közvilágítás színvonalának emelésével, a parkok őrzésének megoldásával és nem utolsó sorban a funkciók bővítésével, amelyek vonzóbbá teszik a meglevő zöldterületeket is.
A város egykori ökológiai hálózata a beépítések következtében összezsugorodott és feldarabolódott, a zöldterületek izolálódtak. Jelentősebb zöldfolyosót mára csupán a Duna jelent, a korábban élő kisvízfolyásokat mesterséges lefutású, gyakran burkolt mederrel és rézsűvel ellátott kanálisokká alakították át.
A főváros körüli teljes zöld gyűrű kialakítására nincs lehetőség, mert a település az agglomerációval több ponton visszafordíthatatlanul összeolvadt; az elmúlt 25 év lakópark- és ipari fejlesztései a korábbi – nagyrészt mezőgazdasági hasznosítású – területeket leszalámizták és lassanként elfogyasztották.
Ahhoz, hogy a zöld infrastruktúra az egész városban megjelenjék, és betöltse számtalan funkcióját, illetve ahhoz, hogy saját maga mint rendszer a lehető legegészségesebb, ökológiailag a legértékesebb legyen, a teljes városra kiterjedő hálózatot kell alkotnia. Ennek elősegítése végett célunk a külső és belső zöld övezetek oly sokszor leírt sugaras-gyűrűs szerkezetben történő összekapcsolása; az országos és helyi védett természeti területek, Natura 2000 területek, erdők, parkok, fasorok, temetők és egyéb zöldfelületek minél egységesebb hálózattá való szervezése. A hálózat elemeit úgy kell kialakítani, hogy az biztosítsa az agglomerációs zöldfelületi rendszerrel való kapcsolatot is, ebben jelentős szerepet játszanak a peremhelyzetű erdőterületek és mezőgazdasági területek. El kell érni, hogy Budapest ne csak besétálható legyen, hanem „egy mókus végig tudjon ugrálni rajta” széltében-hosszában, el tudjon jutni bármelyik pontjáról bármelyik másikra. Az ökológiai kapcsolatok helyreállítása a fővárosban valóban képes segíteni egyes védett állatfajok mozgását, terjedését.
A hálózat kialakításában kiemelkedő szerepet fog kapni a pontszerű, koncentrált elemek megfelelő sűrűsége, valamint a vonalas elemek hálózata (zöldfolyosók, fasorok, vízpartok) . A hálózat ökológiai értékének, egészségének meghatározó eleme, hogy a városi zöld hálózat a főváros lakott területei körül fekvő természetes vagy természetközeli élőhelyekkel, EU-s, országos vagy helyi védettség alatt álló területekkel és maradék agrárterületekkel, kiváltképp a budai hegyekben levő hatalmas összefüggő erdőségekkel is élő kapcsolatot biztosítson.
A fővárosi zöldterületek hálózattá szervezésének ügye az utolsó órában van, a beépítések ugyanis folyamatosan csökkentik a lehetőségeket. Szerencsére Budapest zöldinfrastruktúra-hálózatának érdemi fejlesztésével kapcsolatban az elmúlt évtizedben számos tanulmány, terv látott napvilágot. A Sétáló Budapest program vállalása e tervek részletes áttekintése, és egy 5, illetve 10 éves időtávban megvalósítható részletes akcióterv kidolgozása.
Valódi, összefüggő zöld és kék infrastruktúra kialakítása a fővárosban a meglévő zöld szigetek, zöld sávok összekapcsolásával, a hiányzó ökológiai kapcsolatok helyreállításával, az élővizek rehabilitációjával és bekapcsolásával. E tekintetben a Budapest zöldfelületi rendszerének fejlesztési koncepciója című anyag erre vonatkozó tartalmának ütemezett megvalósítását tartjuk követendő iránynak az alábbi elemekkel.
- Az észak-déli kapcsolatok megerősítése – a Duna mint ökológiai folyosó és parti sávja rehabilitációjával, illetve a váci vasútvonal mentén található rozsdaterületek rehabilitációjával.
- A kelet-nyugati kapcsolatok kialakítása, fejlesztése – nyugatról a Budai-hegységgel való kapcsolat megerősítésével, a Rákospatak mentének rehabilitálásával és az Új Köztemető, valamint Ferihegy irányában található zöldterületek fejlesztésével.
- Új, nagy kiterjedésű városi parkok kialakítása egyrészt a már meglévő zöldterületek parkokká való fejlesztésével (pl. Észak-Csepel, Népsziget), illetve barnamezős és rozsdaterületek rehabilitációjával (pl. Rákosrendező, Élessarok)
- A kisvízfolyások és parti sávjaik rehabilitációja (Rákos-patak, Szilas-patak stb.)
- Zöld gyűrűk kialakítása a város peremén elhelyezkedő zöldfelületek összekapcsolásával, illetve a Városliget, Népliget és Kopaszi-gát összekapcsolásával. Ennek érdekében vasúti rozsdaterületek és barnamezős területek zöld rehabilitálása.
A sétálózóna és a forgalomcsökkentett behajtási díjas zóna további lehetőségeket rejt.
- A sétálózóna zöldítése – a műszaki lehetőségek határáig kitolt zöldfelület-fejlesztés.
- A behajtási zóna zöldítése – a parkolóhelyek ritkítása: átlagosan minden harmadik parkolóhelyre faültetés; fasorok felújítása; a zónában található zöldterületek, városi parkok rehabilitálása.
A kisebb-nagyobb pontszerű, illetve szigetszerű zöldfelületek mennyisége, aránya meghatározó a városi „zöld közérzet” szempontjából. Ezek a zöld infrastruktúra városlakók által leginkább használt, értékelt elemei, megőrzésük és területük, számuk gyarapítása alapvető célkitűzés.
A zöld területek ápolása, fejlesztése esetén ügyelni kell az ökológiai, fenntarthatósági szempontokra is, így a természetközeli kialakításra, a várostűrő fajok mellett minél nagyobb arányban az őshonos növényfajok alkalmazására, valamint a természetes és újrahasznosított anyagok használatára.
A fejlesztések mellett rendkívül fontos a védelmi, fenntartási tevékenység: a városi zöldterületek – főként a kisebb, beékelődő, szigetszerű területek, fasorok – folyamatos karbantartást, ápolást, illetve pótlásokat, olykor növényvédelmi beavatkozásokat igényelnek. A fák vizsgálatára és ápolására bejáratott módszerek, és egyre inkább képesítéssel rendelkező szakemberek is rendelkezésre állnak.
A zöldfelületek karbantartásához hozzátartozik a zöldhulladék (avar, nyesedék) kezelése: a zöldhulladékot helyben kell komposztálni és minél nagyobb arányban visszajuttatni a területekre (erről részletesebben a Városi környezet és környezetvédelem c. fejezetben írunk).
Összefoglaló néven a zöldterületek; a köztéri zöld infrastruktúra csomóponti elemei jelentik a városi élet zöld élettereit. A városi jelentőségű közparkok (> 1 ha) státuszát meg kell erősíteni, a minőségüket is javítani kell, a megrövidítésükre irányuló törekvéseknek minden eszközzel gátat kell szabni. A potenciálisan ilyen státuszú, de jelenleg funkciójukat be nem töltő területeket (pl. Népliget, Vérmező) is fel kell hozni erre a szintre – enyhítve ezzel a Városliget, Margitsziget és a Gellért-hegy súlyos túlterheltségét. Szükség van a Gellért-hegy mint a városba legjobban beékelődő hatalmas közpark természeti értékeinek és földtani kincseinek (barlangok, termál- és gyógyvizek) fokozott védelmére is.
Forrás: Budapest zöldfelületi rendszerének fejlesztési koncepciója, 2017
Új közparkok kialakítására a város számos pontján van lehetőség és égető szükség. Ilyen potenciális helyszín például az igen régóta tervezett Csepeli szigetcsúcs, a Népsziget vagy a Mocsáros-dűlő, ahol a zöldterület eleve rendelkezésre áll, továbbá ilyen helyszínek az Élessarok vagy Rákosrendező, ahol átfogóbb komolyabb rehabilitációra van szükség. A városi parkok fejlesztésekor figyelni kell azonban arra, hogy az új közpark a zöld terület növekedésével párhuzamosan olyan közösségi funkciókat is befogadjon, amelyek tényleges vonzerőt jelentenek a lakók számára, és biztosítják a parkok kihasználtságát – tehermentesítik a meglévő parkokat. A Dunához közeli helyszíneken (pl. Csepeli szigetcsúcs, Népsziget) ilyen funkciót jelenthetnek a különböző szelíd (!) vízi sportok. Ugyanígy törekedni kell minél nagyobb, de a meglévő sűrűn lakott vagy fejleszthető városi területekhez sokkal közelebbi parkok fejlesztésére például a ferencvárosi Duna-parton.
A közkertek (< 1 ha, legalább 50% zöld), fásított közterek (legfeljebb 50% zöld) körében általános törekvés kell, hogy legyen a zöld rész minőségi és mennyiségi fejlesztése egyaránt a fent ismertetett szempontok (funkciók, ökológiai paraméterek) betartásával.
Az utóbbi évtizedben – a zöld felületek rovására – terjedő térkő-sivatagok helyett biológiailag aktív zöldfelületeket kell létrehozni, és ezzel a hőmérséklet térbeni és időbeni anomáliáit, valamint a csapadék időbeni eloszlásának egyenetlenségeit kezelni. A közelmúltban a város több pontján (Széll Kálmán tér, Millenáris) felbukkant a rosszul sikerült növényesítések alternatívájaként a műfüves borítás. Ez ellen a teljesen abszurd, minden józan elképzeléssel szembeforduló gyakorlat ellen a leghatározottabban fel kívánunk lépni. A közterületek burkolatát a tervezett használat, terhelés és műszaki lehetőségek szempontjaival egyenrangúan a városökológiai szempontok kell, hogy meghatározzák – a prioritásokat ennek alapján kell kialakítani.
Ahol biológiailag aktív felület nem hozható létre, ott értelmes, környezetkímélő alternatív megoldások, pl. vízáteresztő burkolatok alkalmazására kell törekedni. A vízáteresztő burkolat (térkő) az aszfalt alternatívája legyen, ne a zöld felületé.
Ezek korlátozott, illetve speciális használatú zöldfelületek, amelyek kiemelkedően fontos elemei a zöld infrastruktúrának. A korlátozott használat (pl. lakókertek, temetők, múzeumok kertjei) sok esetben védettséget, kisebb terhelést is jelent; a speciális használatok közé tartozhat a rekreáció, az oktatás (sportpályák, állatés növénykertek). A lakókertek egy-egy család, illetve kisebb-nagyobb közösség (pl. lakótelep) által használt zöldfelületek.
A használat – így a társadalmi funkció – lehet bár korlátozott, ám a városökológiai funkció mindenképpen jelentős, így ezeknek az elemeknek a védelméről, területük növeléséről is gondoskodni kell. Ahol erre mód nyílik, szorgalmazzuk a nem közcélú zöld elemek és magánterületi nagy zöld területek közösségi használatát, az intézményi és védelmi célokkal összeegyeztethető, alapvető közösségi funkciók kiterjesztését. A lakótelepek házai közti parkos területek a konkrét tulajdoni formától és kezelőtől függetlenül már ma is közösségi felhasználásúak, sokféle funkcióval. Itt jellemzően a zöldfelület ápolása, minőségének javítása jelenti a prioritást.
Az intézményi kertek közül az oktatás, szemléletváltás szempontjából, illetve a gyermekek jólléte szempontjából kiemelkednek az iskola- és óvodakertek, tankertek. Speciális formában ezek többletfunkciókat is hordozhatnak, pl. szenzoros kertek, gyógyító kertek (pl. IBIS Healing Garden), autistaspecifikus kertek, botanikus kertek. Ezek kialakítása akár a közparkok egy-egy részén is megfontolandó. Az iskola- és óvodakertek kialakításával, fenntartásával, oktatási funkcióik kiterjesztésével magas szinten foglalkoznak civil szervezetek – a partnerség kiépítése az önkormányzatok feladata.
A közösségi kertek a környezettudatosság, a közösségi működés és a kollektív városi élelmiszertermelés, önellátás speciális terei, amelyek szinte kivétel nélkül civil kezdeményezések keretében valósulnak meg; ők formálják és éltetik a közösséget.
„A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak.”
Ezek fejlesztésére és közösségi funkcióik kiteljesítésére (zöld közterek, a lakótelepi környezet esztétikáját elsősorban javító környezeti elemek, esetleg a közösségi komposztálás, a közösségi kertészethez kapcsolódó szemléletformálás, oktatás helyszínei) kiemelt figyelmet fordítunk; partnerséget kezdeményezünk a témában aktív társadalmi szervezetekkel.
Speciális városi pontszerű zöld infrastrukturális elemet képviselnek az épületekre és egyéb struktúrákra telepíthető növényzetek: zöldtetők, tetőkertek, zöld homlokzatok, amelyek a településesztétikai szempontok mellett jelentős városökológiai szereppel is bírnak (a hőszigethatás mérséklése, csapadékvíz-megkötés). Fontos azonban rögzíteni, hogy ezek a megoldások nem válthatják ki és nem helyettesíthetik a hagyományos, fákkal, cserjékkel borított zöldfelületeket.
Egy 2011-es tanulmány alapján Budapesten csaknem 3 km2-nyi lapostető-felület alkalmas valamilyen zöldtetős megoldás kialakítására. Ekkora tetőfelület potenciális éves vízvisszatartása még a legegyszerűbb típusok esetében is több mint 1,5 millió m3. Az egyre gyakrabban jelentkező, özönvízszerű esőzések alkalmával ez rendkívül jelentős tényező: a potenciális felület a hirtelen lezúduló víztömegből alkalmanként akár 130 ezer m3-t is képes megtartani.
Budapest XII. kerülete előremutató szabályozást hozott létre a zöldtetők kialakítása érdekében. „Újonnan létesülő lapostetők és a meglévő lapostetők rekonstrukciója (a védett épületek kivételével) során, ha a meglévő épület szerkezete (statikai szakvélemény alapján) azt lehetővé teszi, a tetőfelület 40 m2-t meghaladó részét legalább extenzív zöldtetőként kell kialakítani.” A szabályozás bizonyos ingatlanok esetén kötelezően előírja a zöldtető létesítésének kötelezettségét és közösségi funkciók kialakítását is.
A meglévő lapostetők különböző minőségű zöldtetőkké (extenzív, illetve intenzív típusok), tetőkertekké való átalakítására elsősorban az átmeneti zónában nyílik lehetőség a tetőfelújítások során. Intenzív, jelentős növényzetű, jelentős víztömeg megkötésére alkalmas, azaz komoly városökológiai szereppel bíró zöldtetők kialakítására elsősorban az új építésű vagy barnamezős területen létesülő lakóingatlanok, lakóparkok és irodaházak esetében van mód – ott erre minden esetben törekedni is kell, ennek érdekében szabályozó, illetve ösztönző rendszer kidolgozására van szükség (vö.: a no net loss elv alkalmazása).
A fent leírtak egységes, átlátható rendszerré való szervezése érdekében lapostető-kataszter kialakítása szükséges, akár fővárosi, akár kerületi szinten, amely tartalmazza a várható felújítások ütemezését, és a tetőfelület átalakításának városökológiai (hőszabályozás, csapadékvíz-megkötés), illetve energetikai (napelem, napkollektor) hasznosításának lehetőségeit.
A városi zöldfelület növelésére vertikális irányban is vannak megoldások. Ezek alkalmazását szorgalmazzuk minden olyan esetben, ahol a hagyományos zöld területek kialakítására korlátozottak a lehetőségek. A függőleges zöldfelületek (zöldfalak, zöld homlokzatok, csüngő növények) legfontosabb városökológiai funkciói a levegő szűrése és párásítása, a közterek hűtése és nem utolsó sorban az épületek hőszabályozása, sugárzással, zajjal szembeni védelme. Nem elhanyagolható e zöldfelületek természetvédelmi, biodiverzitásnövelő szerepe sem.
Pontszerű függőleges zöldfelületet jelentenek a zöldhomlokzatok, amelyek kialakítására a legtöbb épület esetében kínálkoznak megfelelő műszaki megoldások – mint annyi más esetben, ez is főként szándék kérdése. A zöldtetők kialakításához hasonló elven: a homlokzatfelújítások esetében megvizsgálandó a zöld fal kialakításának lehetősége, különösen a legnagyobb zöld deficittől sújtott, fokozott hőszigethatástól szenvedő városrészek, illetve a sétálózóna utcái, épületei esetében. Új építésű épületek esetében a zöldfelületek kialakítása kötelezettség kell, hogy legyen. E szempontból a legtágabban vett teljes belváros összes épületét fel kell mérni, s ha már minden huszadik épület fejleszthető ilyen irányban, értékes zöldfelületeket kapunk az ezzel legrosszabbul ellátott városi területeken.
Vonalas, függőleges zöldfelületek alakíthatók ki a jelenleg is kihelyezett növénytartó állványzatok átalakításával oly módon, hogy azok alkalmasak legyenek nagy felületű csüngő, indás növények megtartására; ilyen megoldásokat kívánunk életbe léptetni pl. a VI., VII. kerület szűk utcáiban a kizárólag esztétikai funkcióval bíró „muskátlisorok” kiváltásával. Különösen ínséges területeken vizsgálni kell még a közműoszlopokra telepíthető földládákból kinövő futónövények lugas- vagy zöldfalszerű telepítését is.
A belvárosi körgangos, félkörgangos társasházak belső udvarai kiváló lehetőséget jelentenek a kisléptékű zöldterület-fejlesztésre. A belső udvarok a legtöbb esetben hiányos burkolatú aszfaltvagy kőfelszínek, középen egy vízelvezető összefolyóval, amin az esővíz a szennyezést lemosva a csatornába jut. A belső udvarok zöldítése tehát a klímaszabályozáson túl a csapadékvíz megkötésére és szűrésére is alkalmas. Első lépésben – közösségi részvétellel – felmérjük a belső udvarok állapotát és lehetőségeit, és ösztönző programot tervezünk a zöld területek kialakítására.
Az udvarok kérdésével átmegyünk egy nagyobb volumenű lehetséges belvárosi program, a kisebb-nagyobb foghíjtelkek zöldítése felé. A belvárosi környezetből adódik, hogy a beépítés, hasznosítás más formáival is erős versenyben vagyunk, ugyanakkor lehetőség van arra is, hogy ez a verseny ne kemény küzdelemben dőljön el, hanem kompromisszumokat szüljön. A legbelső belvárosban is előírható a beépítendő foghíjtelkek bizonyos zöld részaránya; és ennek zöld intenzitását a függőleges kertészet – (lásd: zöld homlokzatok) eszközeivel tovább növelhetjük.
A speciális pontszerű zöldinfrastruktúra-elemek (zöldtetők, tetőkertek, zöldfalak, belső udvarok) kataszterezése, tervezése, kialakítása témájában szakmai szervezetek bevonását tervezzük.
Teljes fővárosi zöldfelület-kataszter létrehozása és monitorozása modern technológiai megoldásokkal (távérzékelés) és közösségi részvétellel.
Speciális zöldfelületek (tetőkertek, zöldtetők, zöldhomlokzatok, esőkertek, szikkasztó árkok) kialakítására alkalmas területek felmérése kerületenként; egységes szabályozás kialakítása. Célzott támogatási programok, pályázati lehetőségek indítása speciális zöldfelületek kialakítására.
A zöldterületek védelme, karbantartása érdekében a jelenlegi rendszer megerősítése szakképzett parkőrség és faápolók szerződtetése. A közösségi használatú zöldfelületek megújítása, a közösségi funkciók megerősítése (Népliget, Népsziget), továbbá új közösségi használatú zöldfelületek kialakítása (pl. Észak-Csepel).
A zöld infrastruktúra vonalas elemei a legtöbb esetben az épített vonalas infrastruktúrát, az utakat, utcákat követik. Ezek a legnagyobb területre eljutó és a hálózatosságot még a viszonylagos helyszűkében is biztosító élő városszerkezeti elemek. A legtöbbjük utcai fasor, esetleg parkszerű keskenyebb vagy szélesebb zöld sáv (pl. Szilágyi Erzsébet fasor, Andrássy út), de ide soroljuk a vízfolyásokat és ezek parti sávjait is.
A legfontosabb felszíni közlekedési útvonalak egyben a város fő átszellőzési sávjai is, ahol a zöldfelületek kiemelt szereppel bírnak – már ha vannak. A közlekedés hőkibocsátása és az útfelületek felmelegedése révén keletkező vonalszerű hőszigetek rontják a legfontosabb átszellőzési útvonalak hatékonyságát. Ez kiemeli annak fontosságát, hogy a fő közlekedési útvonalak mentén még szigorúbban és határozottabban elsőbbséget kell adni zöld infrastruktúra fejlesztésének. Itt a bizonyíték és a motiváció arra, hogy amikor az a kérdés, hogy egy főút keresztmetszetében mi fér el, akkor a zöld elemek nem szorulhatnak a prioritási sorban a közlekedési infrastruktúra mögé. Mindez a helyes kérdésfeltevésen múlik: nem azt kell kérdeznünk, hogy „Hogyan férhetnek el a fák a közművektől?”, hanem azt, hogy „Hogyan férhetnek el a közművek a fáktól?”. Utóbbira is léteznek műszaki megoldások!
A fasorok a városkép kialakításában kiemelkedő szerepet játszanak, és városökológiai szerepük (légkondicionáló hatás, vízmegkötés, madár-fészkelőhelyek biztosítása) is igen jelentős. A fasorok a zöld infrastruktúra legérzékenyebb és legsérülékenyebb elemei; fokozottan ki vannak téve a kedvezőtlen mechanikai, környezeti hatásoknak. A légszennyezettség, a sózás, az út- és közműépítések, a közlekedés, a kutyavizelet, a parkolás által okozott mechanikai sérülések miatt a fák állapota városszerte romlik; átlagos életkoruk jelenleg csupán 25 év.
Budapest határain belül mintegy 7,3 millió faegyed található, ennek döntő része – 4,3 millió egyed – a tervezett erdőterületeken. 2 millió faegyed áll magánterületen; összesen 1 millió a kerületi, illetve a fővárosi önkormányzatok (700, illetve és 300 ezer) által gondozott közterületeken.
A fővárosi fasorokon a közelmúltban elvégzett vizsgálat tanúsága szerint 2008 és 2018 között az elemzésbe bevont fasorok esetében a fahelyek száma 4%-kal növekedett, ugyanakkor a fák átlagos kora 7%-kal csökkent, az állapotukat jelző index pedig 14%-kal romlott. A negatív tendenciák oka a fák védelmének, pótlásának, ápolásának hiányos vagy rendezetlen szabályozása, illetve a kerületenként eltérő, összehangolatlan szabályozás és egyenlőtlen végrehajtás.
A Főváros által 2016-ban indított tízezer új fát Budapestre program fontos kezdeményezés, mégsem tekinthető erős eszköznek a zöldfelületek mennyiségének és minőségének javításában. A programban ugyanis a jelenleg betöltetlen 7000 fahely jelenti a prioritást – maguk a faegyedek tehát valóban újak, de ezeken a helyeken korábban is fák álltak. Ráadásul a fahelyek egy része a közterülethasználat módjának változása miatt már nem ültethető be, s ez gyakran csak a telepítéskor derül ki. A fásításhoz ugyanis nem készült megfelelő akcióterv. További kérdéseket vet fel az élőhelyek minősége (pl. a fahelyek állapota, az öntözőrendszer hiánya), így a telepített fák fenntartása.
Az utcai fasorok mennyiségének érdemi növelésére rövid távon a leginkább a belvárosi sétálózóna ad lehetőséget. Itt – az utcák közműfoglaltságának függvényében – a lehető legintenzívebb fasorszerű kialakítást kell eljuttatni mindent egyes utcába. Ahol ez nagyon nem lehetséges, még mindig teljesíthetjük a célok egy részét mobil vagy részben mobil földládák telepítésével. Minden utca legyen fasor, vagy legalább egy kicsi fasornak látszó tárgy!
Az egész városban természetes, hogy a meglevő fasorok hiányait ki kell pótolni, illetve ahol ez csak alacsony intenzitással használt járdaterületeket érint, a fasorok alatt összefüggő gyep, esetleg részben cserje legyen. A belső és a kerületi sétálózónákon túl is fontos a parkolóutcák sivárságát egy-egy parkolóhely feláldozásával és fák telepítésével oldani, illetve nagy kiterjedésű parkolók esetében új előírásként be kell vezetni az olyan életerős és sűrű fatelepítést, hogy e parkolók felett legalább egy összefüggőnek tekinthető lombkoronaszint legyen. Nyáron ez a parkolók használati értékét is radikálisan javítja, emellett a parkoló szintjén helyigénye nem jelentős.
A nagyobb vonalas elemek közül kiemelkedik a patakvölgyek, patakpartok halmaza. Budapesten hét jelentősebb, természetes kisvízfolyás-rendszer ömlik a Dunába:
- Szilas-patak–Mogyoródi-patak,
- Rákos-patak,
- Gyáli-patak,
- Hosszúréti-patak–Spanyolréti-árok,
- Határ-árok–Irhás-árok,
- Ördög-árok,
- Aranyhegyi-patak.
A patakok és vízparti sávjaik (jobb-rosszabb állapotú) ökológiai folyosók, így alapvető fontosságúak a főváros és az agglomeráció közötti ökológiai kapcsolat fenntartásához, illetve helyreállításához; ugyanakkor speciális kihívásokat is jelentenek. A legnagyobb probléma a szennyezettség. Mivel ezek a vízfolyások általában jóval Budapest területén kívülről erednek, a gyakorlatilag már 100%-os fővárosi csatornázottság ellenére is erősen szennyezettek az agglomerációból érkező terhelés miatt. Ezt elhárítani hatalmas pénzbe kerül, ezért ezt nem szabad a patakparti területek parkszerű tisztává tétele, rendezése előtti elvárássá tenni. Ez utóbbi intézkedések – célszerűen akár közösségi szervezésben – már akár ma is megtörténhetnének, és akkor a patakpartok legalább szárazföldi urbanisztikai és ökológiai szerepüket sértetlenül betölthetnék.
A kisvízfolyások helyreállításának alapvető elemei a meder és a partmenti zóna (árterek, zöld sávok) rehabilitációja, valamint a befolyó szennyezőforrások megszüntetése. A Főváros évek óta készül a Rákos-patak helyreállítására – az erre vonatkozó terv régóta nyilvános, előrelépés mindeddig nem történt.
Budapest legfontosabb ökológiai folyosója és átszellőztető csatornája a Duna és annak parti zöld sávja – már ahol még megvan. A fővárosban ugyancsak évtizedek óta egyetértés van abban, hogy „a Dunát vissza kell adni a budapestieknek!” – ennek kapcsán is számos, hasznosítható tanulmány készült a folyópart közterületi megújítástól az árvízvédelmen át a zöldterületek fejlesztéséig. A Duna mégsem került sokkal közelebb a főváros lakóihoz – leszámítva a Római-parttal kapcsolatos felháborodásokat.
A fakivágások megfékezése. Fát kizárólag akkor vágunk ki, ha állapota menthetetlen, sosem azért, mert „útban van”. A fa állapotának megítéléshez megfelelő jogosítvánnyal rendelkező faápolási szakembereket alkalmazunk. A kivágott fákat legalább az eredetinek megfelelő szintű életkilátásokkal, várható élettartammal és városökológiai értékkel rendelkező fafajokkal pótoljuk.
A történeti és kiemelt jelentőségű fasorok helyreállítása, megújítása, a meglévő foghíjak pótlása, új fahelyek létesítése. A fasorokkal kapcsolatos beavatkozások alapját az egységes fakataszter jelenti. Ennek birtokában készíthető el a fővárosra és kerületeire az az akcióterv, amelynek alapján a következő időszak fatelepítései, felújításai, faápolásai tervezhetők. A jelenlegi adatok szerint csak a főváros kezelésében lévő területen mintegy 7000 üres és mintegy 1300 megszűnt fahely van, a kerületeknél vélhetően ennek többszöröse. Célunk, hogy a ciklus végére ezekből ne maradjon 20%-nál több.
A fasorok helyreállításakor olyan műszaki megoldásokat alkalmazunk, amelyek nem szűkítik, hanem bővítik az ültethető fák körét: a „várostűrő fák” helyett tradicionális vagy (legalább Európában) őshonos, hosszú élettartamú, igényesebb parkfák ültetését is lehetővé teszik. A fák ápolását, fenntartását megfelelő számú, szakmailag képzett szakszemélyzet irányítása és ellenőrzés mellett végezzük. A fák vízellátását egy bölcsebben tervezett csapadékvíz-gazdálkodással igyekszünk a megfelelő szinten biztosítani.
Új közműfektetések és közműfelújítások alkalmával a közművek fabarát kialakítása. Az eddigi gyakorlatot, prioritást megfordítva arra keressük a műszaki megoldásokat, hogy miképpen lehet a fáknak a lehető legnagyobb teret és megfelelő vízellátást biztosítva, hosszú távon biztonságosan elhelyezni a közműveket (pl. közműalagút). Szerencsére az útmutató itt is rendelkezésre áll – már csak alkalmazni kell.31
A konyhasó (NaCl) használatának mellőzése a téli síkosságmentesítéskor. A konyhasó használata Európa számos városában már évek óta tiltott, idehaza azonban még mindig széles körben alkalmazott módszer a járdák síkosságmentesítésére. Ez ellen a gyakorlat ellen azonnali hatállyal fel kívánunk lépni, a sózás ugyanis az egyébként is rossz állapotú városi talajokat tovább szikesíti, rontva a növényzet életkilátásait.
A vonalas zöld infrastruktúra kategóriájába tartoznak a füves villamosvágányok is, amelyeket a nem burkolt, a közúti forgalomtól elválasztott villamospályákon általánossá kell tenni. Városökológiai értékük nem kimagasló, de a sínek hőtágulását mérséklik, a zajt és a port is csökkentik, valamint a csapadékvíz megkötésében is van szerepük; s végül de nem utolsósorban városesztétikai szempontból feltétlenül kívánatosak. Tervezésükkor figyelembe kell venni a forgalmi viszonyokat és a sínpályák egyéb használatának gyakoriságát (pl. mentők).
A meglévő tervezési anyagok birtokában nekilátunk a Rákospatak évtizedek óta húzódó teljes rehabilitációjának, és elkészíttetjük a másik hat kisvízfolyás-rendszer rehabilitációs tervét. Ezek megvalósítása a következő ciklus feladata lehet.
A Duna-parti zöld sétányok, promenádok kialakítása az elmúlt évtizedek valamennyi városfejlesztési tervben szerepel. Nem kell mást tenni, mint tényleg megvalósítani ezeket. A pesti rakpart autómentesítésével a Sétáló Budapest program keretében erre soha nem látott lehetőség nyílik. A budai rakpartok esetében a zöldítés-sétányosítás további tervezést igényel, a megvalósítás üteme és mértéke a forgalomcsökkentés és a kapcsolódó infrastruktúra (pl. a rakparti keresztmetszet gyalogosbarátabbá tétele, lokális különszintű keresztezési lehetőségek) kialakítását követi.
Magyarország vízgazdálkodását röviden jellemezve, ha sok víz van, az a baj, ha kevés, az a baj. Ennek oka nagyrészt az országos szinten uralkodó és rendkívül nehezen változó vízgazdálkodási „módszertan”: az ország kiszárítása a csapadékvíz, árvizek gyors elvezetésével, ezt követően az aszályos időszakban a felszíni és talajvizekből való intenzív öntözés.
Ugyanez a modell jellemzi jelenleg a főváros vízgazdálkodását. A nagy esőzésekkor térdig járunk a vízben, amit a kommunális csatornarendszerbe (végül tisztítva a Dunába) vezetünk, majd szárazság idején a zöldterületeinket az ivóvizünkkel öntözzük. Budapesten a Duna azt a benyomás kelti, hogy van víz bőven; nem kell vele spórolni. Ez azonban egyre távolabb kerül a valóságtól – lásd 2018 nyarának és őszének rekordalacsony vízállásai. A dunai vízhiányos helyzetekre az Ínség-szikla egyre gyakoribb felbukkanása hívja fel legjobban a figyelmünket.
A klímaváltozás következtében egyre szélsőségesebbé váló csapadékviszonyok mellett a pozitív és negatív csúcsok egyre élesebbek – ennek hatása Budapesten is rendszeresen tapasztalható, ugyanakkor a jelenlegi infrastruktúra (a csatornahálózat) nem képes megbirkózni a feladattal. Mivel a városban a természetes vízáteresztő talajfelszínt kicseréltük át nem eresztőre (utak, épületek), továbbá kiiktattuk a víz megtartására és párologtatására szolgáló növényzetet, a csapadék a levegőből, illetve az említett felületekről is lemosott szennyeződéssel együtt a csatornarendszeren át a Duna felé abban a pillanatban, hogy leesett, egy igen erős löketként azonnal távozik is („záporvíz”).
Szükség van e löketek enyhítésére, a víz esetleges tisztábbá tételére, illetve arra is, hogy a csapadékvízből minél több hasznosuljon helyben, a helyi zöldterületek nedvesség-utánpótlására. A fenntartható városi csapadékvíz-gazdálkodás célja: minél több víz visszatartásával az elvezetendő víz mennyiségének csökkentése és az elfolyó víz minőségének javítása (tisztítása). Ennek legolcsóbb és leghatékonyabb eszköze a zöld infrastruktúra fejlesztése – a zöldfelületek kiterjedésének és vízmegtartó kapacitásának növelése, illetve speciális zöldfelületek (esőkertek, szikkasztó és szűrő árkok) kialakítása, továbbá különböző vizes élőhelyek kialakítása.
A budapesti fenntartható csapadékvíz-gazdálkodás kialakítása érdekében az alábbi zöld (és kék) infrastruktúraelemek kialakítását tervezzük.
- A külső, jellemzően kertvárosias kerületekben és az agglomerációban esővízgyűjtő tárolókat telepítő programot kell indítani, amivel a lakoss ágnál fog jelentkezni egy pufferkapacitás (lényegében egy szétosztott víztározó), amit az aszályos időszakokban szabadon felhasználhat a növényzet (értsd: a zöld infrastruktúra) öntözésére, a veteményes locsolására stb. Az ennek támogatásához szükséges forrás részben onnan biztosítható, hogy ekkor a szennyvíztisztítókra zúduló záporvizek volumene csökken.
- A belváros és a külvárosok közti köztes zóna infrastruktúráját legfőképpen a városi zöld infrastruktúra segítségével úgy kell kialakítani, hogy az minél több csapad ékot képesek legyen megtartani. A zöldfelületeken keresztülfolyó esővíz tisztul is.
- Szikkasztó árkok létesítése az erre alkalmas területeken: keskeny, nyitott, beültetett csatorna (árok), mely lefolyást enged a csapadéknak és tisztítja a szennyeződésektől. Ez a megoldás főként olyan helyekre alkalmas ahol elég hely van, így kiváltható a csatorna. A rendszer lassítja a vízfolyást és „megköti” az üledéket – ezáltal javítva a vízminőséget.
- A tetőkön, nagy parkolókban, tereken, útfelületeket tagoló zöldfelületeken esőkertek kialakítása. Speciális talajszűrő közeggel ezek az utak által szállított csapadékot tisztítják is. Két típusukat különböztetjük meg: a rendszer első esetben a tisztított vizet engedi átszivárogni a talajba, míg második esetben elvezeti, puffereli is azt későbbi felhasználásra.
- Utcai intenzív zöldterület: a tervezés során a fákkal és egyéb növényekkel meg lehet törni az útburkolat homogén felületét, ezáltal egyfajta lefolyókká tenni a növény alatti területet a mélyebb talajrétegek felé.
- A favájatok növelik a kisebb növényekkel beültethető területet is, és több helyet hagynak a fák gyökereinek.
- Passzív öntözés: a burkolaton való lefolyást olyan irányba kell terelni ahol, az zöldfelülettel érintkezik, így garantálva a növények öntözését, egyszersmind némi tisztulást és pufferelést is.
- Vízáteresztő burkolat: olyan burkolat, mely átereszti az esőt a talaj felé. Gondot okozhat, hogy ez vízszint-emelkedéssel jár ezért a belső, sűrűn beépített, magas talajvízszint vagy árvíz szempontjából érzékeny területekre nem ajánlott, kívül viszont minden mennyiségben.
Az első ciklusban esővízgyűjtő programot indítunk minden külső kerületben. Megterveztetjük a szükséges vízáteresztő és zöld infrastruktúrát, és megkezdjük ezek kiépítését a rendelkezésre álló források függvényében.
A továbbiakban következik a zöld infrastruktúra teljes kiépítése; esetleg szükségtározók építése, ha a lakossági kapacitás nem elegendő.
A városi lét 39 százalékkal növeli a hangulati zavarok, a depresszió előfordulását, 21 százalékkal fokozza a szorongásos betegségek megjelenését és megduplázza a skizofrénia kialakulásának valószínűségét. A városlakó jólléte csökken a város ingergazdagsága, az állandó információáradat, a természettel való kapcsolat hiánya, a mozgásra, sétára, biciklizésre, társas érintkezésre alkalmatlan terek, az elmagányosodás és a városi személytelenség következtében. Az ember évezredeken át élt a természettel összhangban, szoros emberi kapcsolatok kötelékében, egészséges táplálékot fogyasztva, rendszeres mozgást végezve, feldolgozható mennyiségű információk és ingerek gyűrűjében. Könnyű belátni, hogy a város természetellenes környezet számunkra, amit a várostervezés során is figyelembe kell venni.
Egy amerikai kutatás szerint a városlakók elégedettségérzete a következő várostervezési irányvonalak mentén fokozható:
- hatékony közösségi közlekedés és biciklivel biztonságosan bejárható város (részletek a Közlekedés című fejezetben);
- gyalogosközpontú téralakítás (részletek a közlekedésről, illetve a városarcularól szóló fejezetekben);
- kulturális és szabadidős tevékenységek hozzáférhetőségének fokozása (részletek az éjszakai gazdaságról, turizmusról, kultúráról szóló fejezetben);
- biztonságos, rendezett, vonzó, zöld területek (e fejezetben);
- kapcsolatteremtést, szociális interakciót elősegítő közterek, közparkok (ismét a városarculatnál);
- kisebb közösségek (pl. szomszédságok) kialakulásának elősegítése (a városarculatnál, a városszerkezetnél és az önkormányzásnál).
A Sétáló Budapest program keretében növeljük az egy főre jutó biológiailag aktív zöldterületek arányát, mivel „az empirikus tapasztalatokon alapuló felmérések mellett számos pszichológiai és fiziológiai vizsgálat igazolja, hogy a városi »zöld« jelentős mértékben támogatja a városlakók jóllétét, mentális egészségét”. 35 A természettel való tényleges kontaktust kiegészítve természeti elemeket ábrázoló falfestményekkel, képzőművészeti alkotásokkal is folyamatos kapcsolatot biztosítunk a természettel.
A mentális egészség fokozása érdekében városszerte több gyógyító kertet (pl. IBIS Healing Garden) is kialakítunk, ahova elvonulhatnak a városi létben megfáradt városlakók. A jó ébrenléthez és jó alváshoz szükséges körülmények megteremtése érdekében mérsékeljük a zaj- és fényszennyezést, valamint a közterületi reklámok, hirdetések mennyiségét.
A városi zöld tereket kizárólag akkor használják a városlakók, ha biztonságosnak érzik azokat, ezért a közbiztonság fokozását is szem előtt tartjuk.
Szemléletformálási és oktatási célzattal közparkokban, természetvédelmi területeken természetismereti programokat, például fajleltározást (BioBlitz) tartunk, hogy szorosabbá fűzzük a városlakók és az őket körülvevő környezet viszonyát, illetve mérsékeljük az „amit nem ismerünk, ahhoz nem kötődünk, azzal nem törődünk” elv hatását.
Kiemelt fontosságú a mozgásra, aktív életvitelre motiváló városi megoldások alkalmazása: lépcsőzésre, gyaloglásra, biciklizésre, rollerezésre alkalmas útvonalak; mozgásra inspiráló jelzések, grafikák, utca- és falfestmények; parkokba kihelyezett testmozgásra késztető infrastrukturális elemek; sétaösvények, pl. Szívösvény.
Az elmagányosodás, a városi személytelenség ellen több programelemmel is fellépünk:
- iskola- és óvodakertek kiépítése a szülőközösségek bevonásával – lehetőség szerint az intézmények udvarán, ha erre nincs lehetőség, akkor a legközelebbi parkban;
- lakóközösségek, szomszédságok létrejöttének elősegítése közösségi várostervezési folyamatok generálása révén – célunk, hogy a közösségeket bevonjuk a lakókörnyezetük kialakításába;
- közterek, közparkok közösségi terekké formálása a városlakók bevonásával: sakktáblák, padok, asztalok, napozóágyak, piknikező helyek, színpadok, utca- és falfestmények, könyvcserék stb. A közösségi és az iskola- óvodakertek az egészséges, szezonális táplálkozás hírnökeiként is funkcionálnak.
Az alább felsorolt elemek részletes bemutatását a fejezet többi részében már megtettük; ide zónánként gyűjtöttük ki az fő fejlesztési irányokat.
Budapest belső kerületeiben a zöldfelület aránya rendkívül alacsony: az épített környezetben apró oázisokként jelennek meg a sokszor jelentősen túlterhelt zöld területek. A sétálózóna tervezett területe mintegy 520 hektár, ennek alig 8%-án található bármilyen zöld – beleértve mindent, ami 2 m2-nél nagyobb (fák, nagyobb járdaszigetek). A közösség által igénybe vehető zöld ennél jóval kisebb, mintegy 25 hektár.
A környezet minősége ennek megfelelően a belső zónában a legkritikusabb: a légszennyezés, a hősziget-hatás ezeken a területeken igen jelentős. A jelenlegi állapotban a zöldfelület érdemi növelésére csak alternatív módokon (zöldtető, zöldhomlokzat) van lehetőség. Az aktuális zöld infrastruktúra-fejlesztési koncepció sem derűlátó: „A belvárosban és más intenzíven beépített területeken jellemzően nincs már lehetőség újabb zöldfelületek létesítésére, ezért itt csak alternatív megoldásokkal lehet élhetővé alakítani a környezetet. Ilyen alternatív megoldás a zöldtetők, zöldhomlokzatok létesítése”.
A Sétáló Budapest programmal viszont szintet léphetünk a belső kerületek zöldfelületi fejlesztésében: a parkoló autók fokozatos eltüntetésével felszabaduló helyeken (szélesebb utcák, utak, eddig parkoló autókkal borított foghíjak) közösségi hasznosítású zöldfelületek, zöld sávok, fasorok hozhatók létre.
Ha a jelenlegi szabad terek és utcák felületének mindösszesen 30%-án sikerülne a zöldítés, az már csaknem duplájára növelné a sétálózóna zöld borítottságát!
A zöld tömeg növelésével a műszaki lehetőségek határáig el kell menni. Burkolat-, illetve közműfelújítások esetén a közművek elhelyezését úgy kell megoldani, hogy a növényzet telepítése lehetővé váljék; a közművek elhelyezkedésétől függően az utca két szélén vagy középen alakíthatók ki zöld sávok. A közműveket és a burkolatokat a létező műszaki útmutatások – vízérzékeny tervezés, vízáteresztő burkolatok – figyelembe vételével szükséges kivitelezni – kerülve az ideiglenes (ezért örökké úgy maradó) megoldásokat. Mindezek mellett az egyéb speciális pontszerű elemek – zöldtető, tetőkert, esőkert, zöld homlokzat stb. – kialakítására, alkalmazására is törekedni kell.
A behajtási díjas zónában a másik feladat a barnamezős- illetve rozsdaterületek számba vétele, amelyek rehabilitációját a lehetőségeken belül a közhasznú zöldfelület növelése irányába szükséges billenteni.
A lakótelepek zöldterületei definíció szerint nem tartoznak a közösségi hasznosítású zöld területek közé – közösségi funkciójuk mégis egyértelmű. A lakótelepi környezetben (elsősorban a 70-es, 80-as években épített lakótelepek esetében) található zöldfelületek zöldtömege az elmúlt évtizedekben mérhetően növekedett – köszönhetően elsősorban a telepített fák lombkorona-növekedésének. Ápolásuk, karbantartásuk ugyanakkor sok esetben hiányos – e tekintetben van szükség leginkább fejlesztésekre.
A zöldterületek a lakótelepek közösségi terei, így ezeken a területeken szorgalmazni és támogatni szükséges a zöldfelületek közösségi karbantartását, a közösségi kertek létrehozását (akár a lapostetőkön is!), a madár- és lepkebarát kertek kialakítását és a közösségi komposztálás különböző módjait.
A lakótelepi házak, blokkok sok esetben speciális madár- és emlősközösségeknek adnak otthont (fecskefajok, sarlósfecskék, denevérek), amelyek megtelepedését speciális madár- és denevérvédelmi berendezések telepítésével lehetséges segíteni. Az épületek energetikai korszerűsítése esetén ugyancsak figyelemmel kell lenni az épületeken (tetőkön, panel réseiben) élő védett állatfajokra.
A kertvárosi övezetek a főváros közösségi használatú zöldfelületekkel legkevésbé ellátott területei, hiszen itt a zöld java magántulajdonban van. A magántulajdonú területeken ugyanakkor a zöldfelületek jelentős csökkenése tapasztalható, köszönhetően a egyre nagyobb fokú beépítéseknek, az ilyen-olyan bővítéseknek (garázs, kocsibeálló, terasz, stb.).
Speciális, izolált kertvárosi jellegű beépítések a lakóparkok, amelyek létesítése a legtöbb esetben zöldmezős beruházás, így a zöldfelület csökkenésével jár.
A tervezett behajtási zónán belül a forgalomcsökkenéssel, a város fellélegzésével párhuzamosan foglalhat el a zöld újabb területeket. Elsősorban fasorok helyreállítását és újak létrehozását, az ide eső közösségi zöld terek rehabilitálását, illetve a közösségi funkciók bővítését tervezzük. A parkolók ritkítása alapvető célkitűzés: legalább három parkolóhelyenként fát kell ültetni (ez hat-hét parkolónként egy parkolóhely feláldozása) – az árnyékolással így a parkolók minősége is jelentősen javítható.
A tulajdonviszonyoktól függetlenül a kertvárosi zöldfelületek ugyanúgy a városi zöld infrastruktúra részei, és ekként is kezelendők. A tulajdonosoknak – csakúgy, mint a fővárosi vagy kerületi tulajdonú zöld területek esetén – felelősségük van azok megőrzésében, karbantartásában. A Sétáló Budapest program keretében figyelmet kívánunk fordítani a magánterületeken álló fákra, fasorokra – ezeket ugyanúgy az egységes kataszterbe kívánjuk vonni és hasonló szabályozással illetni. Tájékoztató anyagokkal szorgalmazni fogjuk a magánkertekben az uniform örökzöldek helyett az őshonos növényfajok alkalmazását és a madárbarát kertek kialakítását.
A kertvárosi területeken a belső területekhez viszonyítva komolyabb lehetőségek nyílnak a csapadékvíz megőrzését, szűrését szolgáló létesítmények kialakítására. Ennek érdekében külön program indítását tervezzük.
A vasúti rozsdaövezetek Budapest területének 6%-át borítják. A jelenlegi városszerkezeti adottságok mellett ezek a területek jelentik (a kapcsolódó ipari barnamezős területekkel együtt) a zöld infrastruktúra érdemi, jelentős bővítési és hálózattá szervezésének lehetőségeit. A vasúthálózat mentén több mint 150 kilométernyi lineáris zöldfelület-fejlesztési lehetőség adódik, ezt egészíthetik ki a felhagyott vasútállomások, rendezők és egyéb üzemi területek. A vasúthálózatot követő zöldfelületi fejlesztések sétautakkal, kerékpárutakkal kiegészülve jelentős lökést adhatnak a főváros teljes besétálhatósága és kerékpározhatósága, illetve a zöldterületek hálózattá szervezése irányába – ilyen például a Városliget, a Népliget és a Kopaszi-gát környékének összekötése. Figyelni kell arra, hogy a vasutak melletti kihasználatlan területeken, illetve védősávokban a MÁV-val együttműködésben minden lehetséges négyzetcentimétert minél intenzívebb zöldterületté tegyünk. Ahol szem előtt van, még a vasúti vágányok füvesítése is felmerülhet, ám mivel ezek általában rejtett és ökológiailag nem különösebben értékes fejlesztések lennének, csak nagyon ritkán jöhetnek szóba.
A vasúti rozsdaövezet egyes felhagyott területein a zöldülés (gyomosodás, cserjésedés, erdősülés) magától beindult az elmúlt évtizedekben. Ezek részben problémát jelentenek az inváziós gyomok terjedése miatt, ám néhány esetben többszintű növényzeti is kialakult – a spontán folyamatok részben ki is jelölik a kívánatos rehabilitáció területeit, határait.
A barnazónák és rozsdaövezetek jelentik a város belső területi tartalékait, hordozzák a növekedés nélküli fejlődés lehetőségét. A városszövetben mintegy 1250 hektárnyi funkciójavesztett barnamezős terület található, sok esetben értékes, részben műemléki épületállománnyal.45 A barnamezős területeken gyakran zöld területek is találhatók – spontán gyomosodás, cserjésedés következtében. A barnamezős területek részben maguk is tartós zöldfelületté fejleszthetők, másrészt ezek a területek védik a többi (zöld) területet a beépítéstől. Ilyen szintű barnamezős területi ellátás mellett nem engedhető további zöld felületek elvesztése, leszalámizása (pl. Orczy-kert, Kopaszi-gát).
A barnamezős területeket a lehető legnagyobb arányban a zöldfelületi rendszer hiányzó vonalas és pontszerű elemeinek pótlására kell használni, átmeneti vagy tartós zöldfelületi használattal, közösségi funkciók kialakításával.
Ahhoz, hogy a főváros fenntarthatóan tudjon gazdálkodni a zöldvagyonnal,
- megfelelő célokra, hozzáállásra,
- megfelelő szervezeti struktúrára,
- a használattal és a használókkal való megfelelő kooperációra.Ezen követelmények teljesítéséről egy-egy példán keresztül írunk.
A főváros területének mintegy 7%-án országos jelentőségű védett természeti területek találhatók, ezekkel átfedésben pedig jelentős az európai közösségi jelentőségű, úgynevezett Natura 2000 besorolású területek kiterjedése. Mindezek mellett Budapesten 36 helyi jelentőségű, azaz fővárosi védettségű természeti terület található összesen 850 hektár kiterjedésben. A fővárosi természetvédelmi oltalom alatt álló területek őrzése, kezelése általában megoldott, erre jelenleg megfelelő számú terepi szakember áll rendelkezésre. A zöld infrastruktúra vonalas és pontszerű elemeinek fejlesztése a védett területekkel való ökológiai kapcsolatokat erősíti, a védett élőlények terjedését, potenciális életterét növeli.
Az inváziós növény- és állatfajok elleni fellépés a főváros szintjén is rendkívül fontos természetvédelmi és humán-egészségügyi vonatkozású probléma. A természetvédelmi szakmai szervezetek közreműködésével megalkotjuk az inváziós fajok fővárosi kezelési terveit a megelőzés, visszaszorítás és a védekezés különböző módozatainak kidolgozásával. Célzott kommunikációs kampányokkal, szigorú ellenőrzéssel és szankcionálással kívánunk fellépni a hobbiállatok (pl. hal- és teknősfajok) természetbe való juttatása ellen.
A szúnyogirtás témaköre a természetvédelmi vonatkozások mellett egyre hangsúlyosabban előkerül a humán-egészségügyi szempontból is: klímaváltozás és ezzel összefüggésben az inváziós, idegenhonos szúnyogfajok megjelenése olyan betegségeket is magával hozhat, amelyek közegészségügyi hatása jelentős lehet. Mivel a Sétáló Budapest programban a zöld és kék infrastruktúra területének növelését tervezzük, a potenciális szúnyogélőhelyek felülete is megnő – ez a jövőben kezelendő problémát jelent.
A gyakorlatban leggyakrabban alkalmazott kémiai irtás nem szelektív, negatívan hat például a méhekre, a halakra és a kétéltűekre és a táplálékbázison keresztül a madarakra és a denevérekre is (így paradox módon a szúnyoglárvákat fogyasztó, azok mennyiségét természetes módon szabályozó élőlényekre).
A nem szelektív kémiai védekezést nem tartjuk elfogadhatónak. A biológiai védekezés technológiája ismert, ennek alkalmazásával helyettesíthető lehet a kémiai védekezés. A biológiai védekezés végrehajtása felkészültséget, és adott esetben az ingatlantulajdonosokkal való kapcsolattartást igényli, de ezek a ráfordítások összevethetőek költségben az egyébként meglehetősen drága repülőgépes irtásokkal.
A védekezés mellett igen fontos lehet a szintén települési, valamint lakókörnyezeti szintű kisebb praktikák alkalmazása és ezek népszerűsítése, amelyek egyébként is elviselhetőbbé teszik a településeken a szúnyogok jelenlétét. Ilyenek a fizikai védekezés különféle módjai, mint a szúnyoghálók alkalmazása, az ultrahangos riasztás, továbbá a szúnyoglárva-élőhelyek felszámolása a lakókörnyezetben, kertben, ingatlanokon, szeméttelepeken (sőt, az illegális szemét felszámolásával), valamint madár- és denevérbarát épületfejlesztések, karbantartások.
A Sétáló Budapest programban nagy hangsúlyt kívánunk adni a „helyet a biodiverzitásnak” programrésznek, amely a különböző települési környezetekben – a paneltól a kertvárosig – célzott élővilág-védelmi intézkedéseket tartalmaz. Ennek kidolgozásában és megvalósításában a természetvédelmi társadalmi szervezetek szakmai támogatására és a közösségi aktivitásra számítunk.
Az utóbbi időben a Bábolna Zrt. kiakolbólítása és a helyébe lépett új patkányirtó cég elégtelen munkavégzése miatt előtérbe került a patkányirtás kérdése is. A Sétáló Budapest program célja, hogy ismét patkánymentesnek tekinthető legyen a főváros, ahogy az az elmúlt majd’ 50 évben volt. Mindamellett azonban, hogy a magasan urbanizált területeken elengedhetetlen az állomány teljes kiirtása, a kertvárosok, és végül a természetközeli területek felé haladva ez egyrészt egyre nehezebbé, másrészt egyre veszélyesebbé válik. A hagyományos és megbízható mérgezett csalétekkel való etetés kárt tesz a természetes állatvilágban is, és az alternatív (természetes) táplálékforrások megléte miatt már nem is hatékony.
Emiatt kezdetben, illetve legalább a természetvédelmi területek közelében, a Natura2000-es területek környezetében – a kapacitás erejéig – a patkányirtás hagyományos (vadászati) módszereit javasoljuk. Ezek koncentrált, akut közbelépéskor nem garantálják a 100%-os patkánymentesítést, azonban rutinszerűen végezve fenntarthatják a majdnem patkánymentes állapotot. Ha ez a módszer általánosan sikeresnek mutatkozik, nagyon óvatos és túlbiztosított átállást javasolunk a természetközeli területeken általában.
A fővárosi önkormányzat állományában szükséges egy kifejezetten a zöld infrastruktúra fenntartásával, tervezésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat ellátó csoport kialakítása.
A zöldterületek állandó felügyeletére és karbantartására képzett parkőrök alkalmazását tervezzük, a fák, fasorok ápolását megfelelő technikai eszközökkel felszerelt, szakképzett faápolókkal végeztetjük – ez a FŐKERT jelenlegi feladatkörének áttekintését, és személyi állományának növelését kívánja meg.
Szintén ennek a szervezetnek a feladata, hogy az elmúlt években a Főváros megrendelésére elkészített, zöld infrastruktúrával foglalkozó tanulmányok, fejlesztési koncepciók alapján, a hazai és nemzetközi módszertani útmutatók felhasználásával Zöldinfrastruktúra-fejlesztési és -fenntartási akciótervet (ZIFFA) készítsen Budapest számára, kerületenként külön alfejezetekkel.
Programunk célkitűzéseinek megfelelően a feladatok egy-egy fontos szelete a munka alapját képező új nyilvántartások, adatbázisok elkészítése, illetve a közösségi hozzájárulások bekötése a szervezet feladatvégzésébe. A fővárosi ökoszisztémaszolgáltatás feltérképezése A zöld infrastruktúra kiterjedésének, hálózatosságának és minőségének folyamatos monitorozása mellett a különböző funkciók felmérése, térképezése és változásaik monitorozása hasonló fontosságú. Ezek a felmérések láthatóvá teszik a városi zöld infrastruktúra valódi értékét, és helyezik el megfelelő súl�lyal a döntéshozatali folyamatokban a zöldterületek fejlesztését, mint városfejlesztési opciót. Az ökoszisztémák térképezésére az utóbbi évtizedben számos módszertani fejlesztés történt – remek nemzetközi példák állnak rendelkezésre.
Egységes fővárosi zöldvagyon-nyilvántartás „zöldfelület-kataszter” kialakítása, amelynek részét képezi a fővárosi fakataszter – egységes tartalommal, valamennyi kerületre vonatkozóan – beleértve a magánterületeket is. A zöldfelület-katasztert az egyéb zöldfelület-felméréssel, -gazdálkodással kapcsolatos adatbázisokkal együtt integrálni kell a Főváros nyilvánosság számára elérhető térinformatikai adatbázisába.
Modern érzékelési technikákat alkalmazó egységes protokollokkal dolgozó monitoringrendszer kialakítása a fővárosi zöld infrastruktúra állapotának, változásainak felmérésére és követésére. Biztosítani kell adatbázisok nyilvánosságát, ugyanakkor protokollt kell kidolgozni az adathasználatra vonatkozóan. Nem folytatható tovább az az egyébként rendszeresen előforduló gyakorlat, hogy a közigazgatás egyes intézményei egymástól pénzért vásárolják meg – ha tudják – a munkájukhoz szükséges adatbázisokat.
Markáns közösségi részvételt tervezünk a zöldfelület-kataszter létrehozásában és fejlesztésében, a zöldterületek kialakításának és funkcióinak tervezésében (a TÉR-KÖZ projekthez hasonlóan) és a zöld felületek folyamatos monitorozásában. Egy ilyen rendszerre példa a www.muemlekem.hu.
A közösségi tervezés és felügyelet megszervezése e területen is az interneten zajolhat. Erre egy külföldi (csehországi) példa a LIFE Tree Check honlap és applikáció.
A zöld infrastruktúra a várost meghatározó alaprendszer, és emiatt annak minden folyamatával valamilyen kapcsolatot ápol. Ezt a kapcsolatrendszert kiválóan illusztrálja a kutyás zöldterülethasználat és ennek szerteágazó szakpolitikai aspektusrendszere.
- 1.Pozitív kommunikációval motiválni a felelős kutyatartást
- 2.Tiszta és érthető szabályok megfogalmazásával megelőzni a konfliktusokat
- 3.A kutyatartási infrastruktúra korszerűsítése
- 4.A hatékonyság növelése a meglévő lehetőségek láthatóvá tételén keresztül
- 5.A lakosság informálása a közös szabadidőtöltésre alkalmas helyekről
- 6.Célunk elérni, hogy a kutyás közösség pozitív szereplő lehessen a közösségi együttélés során
Mindezek a városmarketinges-kommunikációs-arculati, szabályalkotási, infrastruktúra-fejlesztési és -gazdálkodási, valamint közösségfejlesztési feladatok felfoghatóak úgy is, mint a zöld infrastruktúra szakterületében egy részterület és az aköré szervezett, kapcsolódó más részterületek együtteséből kinövő kicsi, új ágazati feladatrendszer. Természetesen ugyanígy szervezhettük volna ezt az új feladatrendszert a kutyatartás iránti társadalmi igény kielégítése mint városi funkció köré, vagy a kutyatartó városi közösség önkormányzati munkába való bekapcsolása köré is. A város mint társadalmi rendszer vagy a közösségi önkormányzás ugyanolyan átfogó rétegei a város működtetésének, mint az őt behálózó zöld infrastruktúra fenntartása.
A városban, ahol kutyánkkal élünk, a kutyatartás érték. A város lakói egységként tekintenek a gazdi-kutya párosra. A felelősen viselkedő kutya-gazda páros ismert és tiszteletben álló tagjai a közösségnek. A kutyás és kutyát nem tartó városlakó által elismert közösségi szemléletmód a kutyatartás, melyből adódó közösségi kutyás kultúrát a szereplők közösen tartják fenn.
Magyarországon a kutyák száma körülbelül kétmillió,53 melybe beletartoznak a gazdás és kóbor ebek egyaránt, és ami évrőlévre emelkedik. Budapesten majd minden negyedik felnőtt állampolgár kutyatartó, így a kutyatartás szabályozása a budapesti lakosság jelentős részét érinti. Az évek során sokat javult a kutyák szerepe és hasznossága a társadalomban. Egyre inkább elfogadottá válik az a tény, hogy a kutya társállat, a kutyatartásnak pozitív hatásai vannak az életminőségre, a gyermekek fejlődésére, a gazdik testi-lelki egészségére, s ezt tudományos eredmények is alátámasztják. Ezen felül a szolgáltatások terén is egyre többen nyitnak a társadalom kutyás csoportja felé.
Ezzel szemben az ebtartással kapcsolatos rendeletek nem követték a társadalmi változásokat, az ebrendeletek sem tartalmukban, sem szemléletmódjukban nem változtak sokat. Mára a legtöbb, az ebtartást a közösség szempontjából szabályozó rendelet tartalmában elavult vagy ellentmond más jogszabályoknak.
Az emelkedő kutyalétszámmal és az így növekvő igényekkel nem számoló szabályozás is eredményezi, hogy a magyarországi kutyatartásra jellemző a nem szabálykövető magatartás. Ennek ellenére, habár az elmúlt tíz évben ugrásszerűen megnövekedett a kutyák száma – s ez a tendencia a további növekedés felé mutat –, nem váltak veszélyesebbé az utcák, sőt több tekintetben is javulás figyelhető meg a közösségi kutyatartás terén.
Állandó problémát a kutyások és „nem kutyások” közötti ellentét jelent, bár kialakulóban van egy megegyezési folyamat, melyet az önkormányzati kutyás stratégiák tovább erősítenek. A konfliktus gyökerét az jelenti, hogy a „nem kutyások” elvárják a szabályok betartását, míg a kutyatartók a nevelés előtérbe helyezését, a szabályok lazítását, a tényleges kutyás közösségi részvétel tükrözését tartják a legfontosabbnak, és a hátrányos megkülönböztetés felszámolását szeretnék.
Sokan hajlandóak lennének akár kutyás vizsgát is tenni annak érdekében, hogy e megkülönböztetés alól mentesüljenek, és több szabadságot kapjanak a kutyájukkal való közösségi együttélés során. Ilyen például a szabad, azaz póráz nélküli kutyasétáltatás lehetőségének bővítése is, szabad parkhasználat azokon a területeken, ahol ez más, mindenki számára elfogadottan jogos érdeket, funkciót nem zavar.
Ezen új társadalmi életforma jellemzője, hogy sok szempontja még pontosan nincs meghatározva és sokszor objektív paraméterek helyett egy közösségi optimalizálás az, amely fenntartható és jól működő megoldást szülhet. A városi kutyatartás mára életmóddá vált, mely a társadalom minden részét egyaránt érinti, ám ennek közösségi felismeréséhez, a tanuláshoz és a helyzet elfogadásához még idő szükséges.
A kompakt város követelményeinek megfelel ően 500 m-es körzetben szabad kutyázásra kijelölt zöld területeket kell kialakítani minden városrészben.
Felül kell vizsgálni, hogy melyek azok a területhasználati formák – vannak-e egyáltalán –, amelyek indokolnák a kutyák és azok kísérőinek teljes mértékű kitiltását. Például indokolatlan tiltás az, amit egy felsőbbrendű jogszabály rendel el, azaz nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik, pl. Kossuth tér.
A fejlesztések a komplex közterülethasználat szellemében, a teljes lakóközösség közterülethasználatát együtt vizsgálva, a szokásrendet ismerve, a kerületi fejlesztési irányvonalakat integrálva készüljenek el.
A stratégiai fejlesztési irányok tekintetében szükséges kiemelni a barnamezős területek funkcióváltását. Nemcsak a közvetlenül kutyás célra (is) használt nagy zöld területek kijelölésének lehetősége miatt, hanem például funkcióváltáskor lehetséges több olyan nagyobb iroda, cég megtelepedése, amelyek kutyabarátok.